Szolgálat 48. (1980)

Az egyház szava - II. János Pál levele a Szent Gellért-jubileumra

az apátot arra, hogy alkalmazkodjék a rábízottak sajátos természetéhez és ér- telmességi fokához: „Legyen tudatában annak, hogy milyen nehéz és terhes dolgot vállalt magára: a lelkek irányítását és az alkalmazkodást sokféle emberi természethez."

Ez a jópásztori szellem, amelyre a Regula nevelte Gellértet, a szerzetest és apátot, alkalmassá tette őt arra is, hogy István király tanácsadója és Imre herceg nevelője legyen.

Vajon a modern társadalomban is, miként minden más korban, nem áldás-e az, ha ilyen tanácsadókkal és nevelőkkel rendelkezünk, akár egyháziak, akár világiak azok, hogy — nemcsak az emberek előtt, hanem Isten színe előtti felelősségük tudatában — törődjenek a nép sorsával, főként az ifjúság nevelésével és irányításával, azzal a szellemmel, amely — követve a testvéri szeretet és a bölcs mértéktartás elveit — nagylelkűen a közösség szolgálatára szenteli őket? Nem Krisztus marad-e ennek csodálatos példája minden időkre, aki nem azért jött, hogy uralkodjék, hanem „hogy szolgáljon és életét adja" az emberiség javáért? (vö. Mt 20,28)

Ahhoz, hogy ez a szellem kialakuljon nemcsak a felelős vezetőknek, hanem az egyház és a társadalom minden tagjának lelkiismeretében, és egyre hatékonyabbá legyen az életben, szükséges a keresztény tanítás ismerete. Levelemben, amelyet ez év húsvétján küldtem Mindnyájatoknak, emlékeztettelek titeket, milyen lényegesen fontos a katekézis korunk keresztény emberének, mégpedig nemcsak a gyermekek és a fiatalok, hanem a felnőttek formálására is. A keresztény tanítás alakítja ki azt a jópásztori szellemet, amelyre szükségük van azoknak, akik hivatást éreznek az egyház és a társadalom megújítására.

Ez a szellem adott erőt Szent Gellértnek arra is, hogy — bakonybéli magányát föláldozva — vállalja a missziós munkát: a Csanádi egyházmegye megszervezését. Áldozatkészsége önkéntelenül is a több mint fél évezreddel előbb Pannóniában született és Galliában tevékenykedett nagy szerzetes és püspök, Szent Márton szavait juttatja eszünkbe. Halálos ágyán, amikor tanítványai kérlelték, hogy ne hagyja őket árván, a szent püspök ezekkel a szavakkal fordult Krisztushoz: „Uram, ha népednek szüksége van rám, nem utasítom vissza a munkát: Legyen meg a te akaratod." (Epistula III, 11 sq. Sulpicii Severi Libri qui supersunt, CSEL vol. I. Vindobonae 1866.) Szent Gellért is erről a készségről tesz tanúságot, amely a testvéri felelősség érzéséből és a szolgálat szelleméből ered.

A missziós püspök 12 szerzetestársával látott munkához, akiket az akkor már virágzásnak indult magyar kolostorokból, köztük négyet a Pannónia hegyén épült Szent Márton kolostorból, a mai Pannonhalmáról választott ki. Csanádon nemcsak székesegyházat és Szűz Mária tiszteletére kolostori templomot épített, hanem iskolát is szervezett, főleg a jövő papi és szerzfetesi nemzedék nevelésére.

52