Szolgálat 48. (1980)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A „hivatás“ fogalma a II. vatikáni zsinat után
szükségletek, valamint Isten belső indítása megszabják, hogyan közvetíthetjük mások számára az Isten értékteljességében való részesedést. Isten akaratának megnyilatkozását, amely az idők jeleinek szavával a mások javának gyarapítására szólít bennünket, „küldetésnek“ is mondhatjuk. A II. Vatikáni Zsinat fel is használja ezt a fogalmat arra, hogy szolgálatunkat a Szent- háromság belső életformájának, tehát az Ige és a Szentlélek küldetésének meghosszabbításaként, az egyház lényegi küldetésének jegyében, mint „misszionáriusi" életformát mutassa be: ezt a kísérletet különösen az AG 2—9 mélyen teológiai bevezetése, P. Congar megragadó műve valósította meg. Ha küldetésről beszélünk, akkor Istent úgy gondoljuk el, mint aki mellettünk áll abban a pillanatban, mikor elindulunk a mások szolgálatára, és maga előtt küld bennünket (vő. Lk 10,1). Csakhogy aki elfogadja a küldést, nem szakad el Küldőjétől, sőt még inkább elmerül életébe. Hiszen a világ és különösképpen az ember építése, gyarapítása, üdvözítése isteni mű: mikor Isten erre vezet bennünket, voltaképpen még inkább magához von, egyesít magával. Mivel pedig ez az isteni tevékenységbe való merülés csak a szabad akarat elhatározásaként valósulhat meg igazán és tartós módon, igen helyes dolog azt mondani, hogy Isten nemcsak „küld“, hanem „vonz“, sőt méginkább „hív“ bennünket a maga élet- sarjasztó működésében való részvételre. Társas voltunk, a közösségekben való részvételünk, lehetőségeink és a mások szüksége hivatást tartalmaznak arra, hogy Istenért és Isten erejéből szolgáljuk a világot, ki-ki a maga helyén, a maga módján. A lét, a fejlődés és a közvetítés hivatása természetesen nem három külön feladat, hanem az egyetlen emberi, keresztény hivatás egyéni formájának három dimenziója. Kiértékelés Egy teológiai állítás magyarázata mindig magatartásunk szabályozásába torkollik, hiszen Isten azért beszél hozzánk, hogy higgyünk, és a hit által Krisztus életét tudjuk élni. A II. Vatikáni Zsinat tanítása a hivatásról mindenekelőtt arra segít bennünket, hogy a mindennapi valóságot a hit fényében tudjuk értelmezni. Napjainkban sok csüggedő hittudós azon fáradozik, hogy az evangélium szózatát visszavezesse a józan ész tanítására: azt remélik, az emberek könnyebben elfogadják a kereszténységet, ha az a benyomásuk, hogy Krisztus szava csak azt mondja ki vallásos nyelven, amiben minden ideológia megegyezik. A megfontolások, amelyeket a zsinat szövegeinek olvasása bennünk megindított, éppen ellenkező irányba tartanak: Segítenek, hogy a süket tárgyilagosság börtönéből kiszabaduljunk, amennyiben a mindennapi élet látszólag ostoba, rideg közömbös tényeiben egy bennünket kereső, reánk szomjazó sáemélyes lény üzenetét fedezzük fel. 10
