Szolgálat 47. (1980)
Eszmék és események - Levelesládánkból
A vagyon épp oly kevéssé bűn, mint ahogy a szegénység nem erény. Jézus azonban megmutatja azt az utat, amely egyedül vezet a teljes életre. Ahol a gazdagság ballaszttá válik és akadályozza, hogy az ember beilleszkedjék Isten tervébe és megvalósítsa, amit Isten övéitől elvár, ott a vagyon bálványává lett az embernek. Ott az ember döntés elé kerül: csak a pénzét akarja-e számolgatni, vagy pedig az evangéliumra hallgatni? Földi mércével méri-e a boldogságot és sikert, vagy van szeme az élet igazi értelmére? A szegénység nagy esély — vagy legalábbis az lehetne — az ember számára, hogy beleélje magát az embertárs bajába, azonosuljon vele, és így Isten eszközévé váljék Országának építésére. Áll ez az egyházra is. Amikor Péter és János a templom Ékes-kapuja előtt találkoztak egy koldussal, elmondhatták: „Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus nevében állj fel és járjI“ (Csel 3,6) Mióta pedig az egyháznak kincsei és földbirtokai, dómjai és bankkontói vannak, mindig ritkábban tudja elmondani: „Állj fel Jézus nevében!“ A szolgáló, az emberek bajaival azonosuló egyház képének nem szabad utópiának maradnia. Krisztus, az egyház Ura írta elő útját. Ez az út az emberhez vezet, mégpedig megalkuvás nélkül. Ha másképpen nem érhetjük el, akkor üres kézzel, minden nélkül, szegényen. Gyenge Imre szuperintendens LEVELESLÁDÁNKBÓL (Protestáns olvasóink leveleiből:) — A Szolgálat minden egyes száma nagy áldásul volt számomra. Hasznos és főleg időszerű tanácsaival sok útbaigazítást kaptam. Különös számomra újra és újra felfedezni a Szentírás megélt valóságaiban mindazt a sok értéket, amely az E g y Test Egyházát éltette az apostoli időkben, és amely élteti ma is, számtalan felekezetben, így nálunk protestánsoknál is. Nincs más utunk, mint a végnélkül megmaradó Szeretet útja, mert a Szeretet mindazt túléli, ami sajnos régtől fogva — és ma is — különbözőség. De efeletti szomorúságunkat a tanítványság jeleként gyakorolt Isten és egymás iránti szeretet enyhíti, s egyben záloga Krisztus Szavában való hitünknek is, hogy Ö önmagában mindent eggyé tesz. S ha órajta keresztül nézzük egymást, a harmóniák harmóniája jön létre. Bocsásson meg ezekért a gondolatokért, de éppen tegnap volt ökumenikus isten- tisztelet a városmajori templomban, ahol több protestáns felekezet tagjai is részt vettek, felülről való ajándékképpen kapott szent egységben. — Hiába oszlott részekre Isten Népe, szentség csak egyféle van. Akár szent Te- rézé, akár szárovi Szerafimé, akár Dietrich Bonhoefferé, mind az Egy Szeretetből for- rásozik. A „Szolgálat“ c. folyóiratnak — látásom szerint — az is erénye, hogy ezt az Egyetlent szolgálja, s a (ma még) „más“ felekezetűek felé pedig megkülönböztetett szeretettel fordul. Isten nagy és számunkra rejtett munkáját különösen a missziós területeken, keresztény kisebbségú földrészeken tevékenykedő munkások látják igen való- szerűen. A szeretet már győzött! Idő kérdése felragyogása! — Amikor H. Mühlen könyvét olvastam, azokban a hetekben éltem át én is Isten csodálatos kegyelméből azt, hogy engem is megszólított, megerősített küldetésemben. 87
