Szolgálat 47. (1980)

Eszmék és események - Az „örvendj“ evangélikus közösség (S. M.)

vételének lángnyelveiig és az Egyházig. A berendezés hű tükre a nővérek eklekticizmusának. Egyszerű asztaloltár, előtte a zsinagóga hétágú gyertyatartója, a falon nagy fehér nyírfakereszt természetes kérgével, a fal mentén körbefutó padok, és egy tabernákulum, amely csak az üres istentiszteleti edényeket őrzi. előtte azonban kis örökmécses, „az imádás lángja“ ég.

A napirend gerince az imaórák. 3/4 5-kor kelnek, télen-nyáron. 1/4 6-kor a kápolnában rövid matutinum: bibliaolvasás, csendes elmélkedés, ima. A lau- dest és a vesperást az említett zsolozsmáskönyvből veszik, a szerkezet nagyjából a mienkének felel meg, csak a himnuszt pótolja az énekeskönyvükből vett ének. A zsoltárdallamok az ismert tónusok, az antifónák többnyire egyszerűsített gregorián dallamok. Délben rövid déli óra, ezúttal az ortodoxoktól való szép Szentíélek-énekkel, a két nővér két szólamra énekel. A nap folyamán ott a sokféle házi munka. Vacsoránál ismét együtt ülnek, és megbeszélik a nap eseményeit. A kompletórium, este 1/2 9-kor, az ősrégi vasárnapi szöveg, utána a monachusok nagy „csendhallgatása“ egészen a másnapi laudesig, amennyire lehet. Ha egyedül vannak, napközben is csak annyi szót váltanak, amennyi szükséges. Az esti ima végén - amelyet nem követ Salve Regina — elfújják a kis mécses lángját. A kápolna sötét és üres marad.

A zsolozsmát végig éneklik, méltóságteljes lassúsággal, közbe-közbe elmélkedő csenddel. A két fő imaóra fejenként 3/4 órát vesz igénybe, nem utolsó sorban a „közbenjáró könyörgések“ hosszú sora miatt, előbb imafüzetból, aztán egyénileg, egész konkrétan, egymásnak adogatva a szót, szinte indukálva egymás közbenjáró energiáit. Közel s távolban bizonyára sokan nem is sejtik, mit köszönhetnek a hűséges közbenjáróknak „az imádság házában“.

Érdekes megfigyelni, milyen erősen az ismétlés alapelvére épül a zsolozsma szerkezete: a napi zsoltárok közül az első kettő mindig ugyanaz, a napközi szentírási részletek a reggeli olvasmányból valók, a vasárnapi antifónák egész héten át megmaradnak. Ez hozzájárul az elmélyítéshez, kevésbé a változatossághoz. — Közelebbi vizsgálatra az egyezéseken túl feltűnik a lelkiségnek egész más árnyalata, amely a visszavett formakincset megtölti. Nemcsak Mária és a szentek kimaradása kelt bizonyos hiányérzetet a katolikus hallgatóban a „családiasság“ terén. Valahogy mintha a mély teremtményi alázatnak itt uralkodó, bízó, de mindig bizonyos távolságot tartó magatartása kevésbé engedné érvényre jutni az istengyermekség örvendező, bizalmas közvetlenségét.

Legújabban olvasót is imádkoznak, részben Guardini összeállítása nyomán, az Üdvözlégyeket azonban két fohász helyettesíti: „Áldott legyen a mindenható és irgalmas Úr, Isten és Mária fia“ — és a szent keresztről szóló („Imádunk téged, Krisztus ...“)

így folyik le elvben egy nap. Gyakorlatban a sűrűn jelentkező látogatók, érdeklődők persze megakasztják a munka menetét (az imaórákat nem, mert arra őket is meghívják), viszont színt és életet hoznak, rugalmassá teszik a beosztást. A látogatót igazi „bencés vendégszeretettel" fogadják, étellel-itallal kínál83