Szolgálat 47. (1980)

Eszmék és események - Bálint Sándor (S.)

héz gazdasági viszonyok közt középiskolában nem, hanem a szegedi katolikus tanítóképző intézetben kapott állást —, érdeklődése, figyelme azonban mindinkább szülőföldje felé fordult. Első nagyszabású néprajzi munkája, a „Népünk ünnepei“ címen megírt monográfia (1938), először körvonalazza legáltalánosabb sajátságaiban népünk vallásos hagyományait. Solymossy Sándor etnográfiai érzékenységét bizonyítja és dicséri, hogy e munka alapján magántanárrá habilitálta Bálint Sándort, és ezzel szakterületén mintegy az utánpótlás nevelésére is alkalmat adott kedves tanítványának. Érdekes, hogy a magyar néprajz területén ezt az eddig kevéssé művelt szakágat mintegy csodálkozással nézték, amíg Bálint egyes eredményei alapján fokozatosan tudatosult létjogosultsága, kutatásra érdemes volta. Az ő kutatásai után már megkerülhetetlenek ezek a témák a magyar néprajzban. Munkássága — amely a „szögedi nemzetet", a katolikus Alföldet a legapróbb konkrét részletekig és a legnagyobb mélységekig feltárta és bemutatta — fontos kiegészítője annak a néprajzban is sokáig érvényesülő szemléletnek, amely a gyökeres magyarságot csak a kálvinista népben látta. Bálint Sándor maga azonban mégis mint perifériális jelenség élt sokáig a magyar néprajzkutatók előtt, s hosszú időbe telt, amíg egyre újabb kötetek nyomán, azok eredményeként kiváló tudós-erényeit értékelni tanulták. 1947-ben ő vette át a szegedi egyetem néprajzi tanszékének vezetését, ahonnét 1966-ban vonult nyugalomba, de annál szorgosabban folytatta gyűjtő és summázó munkáját. Akadémiai megbecsülés, kiadványainak akadémiai szintű közrebocsátása, kandidátusi fok jelzik pályájának újabb és újabb állomásait. Voltak azonban életének fájdalmas buktatói is. Mégis úgy érezzük, valamiképpen ezeknek eredményeként is érlelődött, gazdagodott, mélyült egyénisége.

Műveinek bibliográfiája, Péter László — kiegészítés alatt álló — derék munkája, 1974-ig 363 tételt tartalmaz. A már említetteken kívül csak néhányat sorolunk fel: Sacra Hungária (1943), Szegedi szótár (2 k. 1957), Szeged városa (1959), Karácsony, húsvét, pünkösd (1973), Szeged reneszánszkori műveltsége (1975), Ünnepi kalendárium (2 k. 1977). Életművének nagy summázása a Szegedi Móra Ferenc Múzeum évkönyveiként 1976-tól megjelent két hatalmas kötet: „A szögedi nemzet“, - a sajnos már posztumusz zárókötet most van sajtó alatt. Előszavában csendes öntudattal állíthatja: „Jelen mű sok évtizedes kutatásnak, szemlélődésnek, egy emberélet örömmel vállalt iparkodásának gyümölcse. A könyv teljes dokumentációja szakadatlan személyes gyűjtés, vizsgálódás és ellenőrzés eredménye. Másokra akkor is hivatkozás történik, ha nem mondanak számomra újat vagy eleget. Az áthagyományozódott anyagot megrostáltam. A két világháború közötti korszak, illetőleg azóta eltelt idő néprajzi feltárásáért, áttekintéséért és elérhető hitelességéért magammal kezeskedem.“

Munkásságának két fő vonulata: Szeged-kutatásai és a vallásos néprajz kutatása. A kettő persze sokszorosan összefonódik. Egyik szép nekrológjában olvassuk: „Most, mikor örökre lezárultak, fel kell idézni szemeit, melyek olyan gyermeki nyíltsággal, a csodálkozás állandó örömével néztek a világba. Ártatlan volt és csodálkozó, de mindent észrevett, mindent megfigyelt. Elmondhatat76