Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - Lackó Mihály: I. Athénagorász konstantinápolyi pátriárka

bérében Korküra és Paxosz ión tengeri szigetek püspöke lett. Minthogy még csak diakónus volt, előbb pappá kellett szentelni, azután foglalta el püspöki székét. Korküra szigete több század óta Velencéhez tartozott. Ilyenformán Athénagorász itt került először kapcsolatba a katolikusokkal.

1930 augusztusában Észak- és Dél-Amerika görög ortodox híveinek érsekévé választották. Székhelye New York-ban volt. Az előző évtizedben az amerikai görögök közt is olyan erős nézeteltérés alakult ki a királypártiak és köztársaságpártiak között, hogy két csoportra szakadtak, élükön két püspökkel. Athénagorász első feladata tehát az volt, hogy a kettőt egyesítse. Ezt teljes sikerrel hajtotta végre. Továbbá alapítania kellett egy teológiai főiskolát az amerikai görög ortodox papok kiképzésére. Sikerült is megnyitnia a szemináriumot 1937- ben Boston egyik külvárosában. A helyzet figyelmes tanulmányozása után törekedett a görög ortodox egyház „aggiornamento“-jára az amerikai életfeltételeknek megfelelően. Például az irányító szervekbe laikusokat vett fel, megengedte, hogy a templomban orgonát vagy harmóniumot használjanak, padokat vagy székeket állítsanak be, átalakítsák a papság ruházatát stb. Az amerikai tartózkodás nagy megnyílást jelentett szellemében.

1948. nov. 1-én Konstantinápoly pátriárkájává választották. A török kormány beleegyezett, jóllehet amerikai állampolgár volt. Utána megkapta a török állam- polgárságot. Miután elbúcsúzott amerikai híveitől, H. Truman elnök személyes gépén repült Konstantinápolyba 1949. jan. 26-án. Kezdettől fogva igyekezett hivatalát nemcsak görög nemzeti ügynek, hanem nemzetek fölötti küldetésnek feltüntetni, minthogy ő az egész ortodoxia képviselője. Ezért a ciprusi görögtörök konfliktusban semleges maradt. Mindamellett helyzete egyre nehezebbé vált. Ortodox hívei, látva, hogy a társadalmi életben háttérbe szorulnak, sőt támadásokat intéznek ellenük (pl. 1955-ben), mind többen vándorolnak ki Törökországból. Az első világháború után Konstantinápolyban még kb. 100 000 görög élt; ma már alig 10—15 000. Athénagorász életénék utolsó éveiben a török kormány bezárta Chalki teológiai főiskoláját, megszüntette a pátriárkátus nyomdáját, nem engedte meg épületének restaurálását azzal az ürüggyel, hogy a tervek szerint azon a helyen új, széles utca épül. Sőt 1969-ben már azt rebesgették, hogy a törökök a pátriárkát is kiutasítják. De személyisége akkora tekintélyt szerzett a patriarkátusnak nemzetközi téren, hogy ehhez a kérdéshez mégsem mertek nyúlni. Athénagorász Konstantinápolyban halt meg 1972. júl. 7-én.

A konstantinápolyi pátriárkátus belső ügyeit a körülményekhez alkalmazkodva, újfajta, békés módon törekedett megoldani. Ezenkívül Athénagorász főként mint az ökumenikus mozgalom egyik főszereplője ismeretes. Minden életírója egyetért abban, hogy amerikai tartózkodása indította el ebbe az irányba. Ott látta a kereszténység döbbenetes megoszlását (Észak-Amerikában 258 felekezet él!), és volt alkalma érintkezésbe lépni más egyházak képviselőivel. Athénagorász nem elméleti teológus, nem is író, hanem lelkipásztor-püspök. A keresztények közötti párbeszéd előmozdítója; de nem annyira a teológiai dialógusé, mint a szeretet és a tettek párbeszédéé.

56