Szolgálat 47. (1980)
Az egység útján
Megbeszéléseink során tehát nem titkoltuk el a fölmerülő nehézségeket, de határozottan elutasítottuk azt a magatartást, amely ö ni gazsága hangoztatásával a másik fél fölébe akarna kerülni. Jól tudjuk, hogy csakis a múltért való közös felelősség alázatos megvallása teremthet jelen helyzetünkben olyan lelki légkört, amelyben a krisztusi megbocsáj- tás kegyelmének hívő elfogadásával keresni tudjuk a testvéri közösség új útjait. örömmel állapítjuk meg, hogy a pápa és a II. Vatikáni zsinat megnyilatkozásaiban, főként az ökumenizmusról szóló dekrétumban, szintén ilyen irányban indult meg a kibontakozás, őszintén reméljük, hogy — ennek visszhangjaként — a mi helyi egyházaink, gyülekezeteink is tanúságot fognak tenni erről a krisztusi megbocsájtásból eredő kiengesztelő- désről, hiszen mindennap így imádkozunk: „. . . bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőiknek“ (vö. Máté 18,21—35: az adós szolga intő példáját). Megbeszéléseink során ebben a szellemben vetettük föl egymás között egyházaink együttélésének konkrét problémáit. Szakadásunk fájdalmas jelének ismertük föl, hogy Krisztus magyar híveit még megnevezésük is elkülöníti egymástól: az egyik részük kereszténynek, a másik keresztyénnek nevezi magát. Ezzel a kettősséggel a világ összes nyelvében egyedülálló megkülönböztetés honosodott meg nálunk, amelynek felekezeti kiélezése az egység keresésének csak ártalmára lehet. Megállapítottuk ugyanis, hogy csupán nyelvi természetű jelenséggel állunk szemben. A két szó ugyannak a bibliai szónak (christia- nus) megfelelő régebbi és újabb kiejtési módja, — az Ap. Csel. 11,26 szerint először Antiochiában nevezték így Krisztus tanítványait. Kérjük tehát híveinket, hogy addig is, amig az egységes szóhasználat ki nem alakul, ne használják a két szót a felekezeti megkülönböztetés értelmében. Az a szándékunk, hogy a magunk részéről mi is felhasználunk minden rendelkezésünkre álló eszközt (sajtó, hitoktatás, megbeszélések, stb.), hogy a kérdés nyelvészeti részét minél szélesebb körben megismertessük és az egységes mai szóhasználatot elősegítsük. A Krisztusban való összetartozásunk új fölismerését ne hagyjuk a szóhasználat sajnálatos kettősségével elhomályosítani! örömmel tapasztaltuk megbeszélésünkön, hogy a Miatyánk és az Apostoli Hitvallás magyar szövegében javarészt csak jelentéktelen stílusbeli eltérések vannak. Ezen szövegek összeegyeztetése tehát könnyű feladat volna. Szükségességét azért is hangsúlyozzuk, mivel a közös hit keresésének útján a közös szövegben a Krisztusban gyökerező egységünk jelentős kifejezését látjuk. Az egymás megértésének lényeges feltétele egymás, megismerése és az egymás felőli téves információk gyökeres kiküszöbölése. Tudomásunk 4
