Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - Roger Schutz: Az Egyháznak nevezett páratlan közösség

Isten népének látható egysége iránt, sőt odáig jutottunk, hogy néha újra divattá vált a szakadások és ellentétek magasztalása.

Eléggé tudatában vagyunk-e, hogy ha a megoszlás véglegesül, egy adott pillanatban már késő lesz megállítani a széthullás folyamatát? Lerázni magunkról a gyanakvást, és így hozzájárulni a szétszakított emberek kiengesztelődésé- hez: ez küzdelemmel jár, hogy mindig készek legyünk lankadatlanul újrakezdeni, tiszta szívvel, sohasem számítgatásból, egyezkedésből vagy emberi ter- vezgetésből.

Bizonyos, hogy a kiengesztelődés keresésének útja sohasem könnyű. Ha érzéstelenítené az embert, elaltatná energiáit, fojtogató beletörődésre vezetné, akkor az ellenkezőjét érné el a kiengesztelődésnek.

Az ökumenikus hivatás feladata pontosan az volt, hogy kiengesztelje a különvált keresztényeket. De lendületes kezdeti haladás után zsákutcába jutottunk. Az ökumenikus párbeszédek folytatódnak, párhuzamos utakon futtatva tovább a keresztényeket. Semmi több.

Ma az ellentétek magasztalásának áramlata csökkenőben van. így az ökumenikus hivatás megtalálhatná a kiútat a zsákutcából. De még a pusztában járunk... A sivár pusztában Isten szól, a maga nyelvén, nem a mienken.

Egyesek, akiknek néha őszinte gondjuk a zsákutcából kivezető út, határozottan olyan ösvényekre tértek, amelyek elvágták őket Isten népének együttesétől.

Mások, ugyanezzel a céllal, kísérleti léggömböket bocsátottak föl. Ismerték a kockázatot, hogy ezek a magasban szétpukkanhatnak. De legfőbb gondjuk az volt, hogy megmaradjanak Isten népében, s így belülről öntsenek beléje új életerőt.

A keresztények közti közösség láthatóvá tételére csak úgy lehet törekedni, ha belül vagyunk. Éppen úgy, mint ahogy az egyes ember is csak belülről változhat meg, sohasem kívülről jövő felszólításokkal. Keménység és külső nyomás mindig zsarolásra, az emberi szabadság elleni támadásra vezetett.

A közösséget új kötelékekkel összefűzni annyit jelent, hogy szálakat szövünk. Néha egyetlen szál is elég. És akár tudjuk, akár nem, ezzel Krisztus ruháját, az ő Egyházát szőjük.

Minden dimenzióba táruló közösség

Miért foglalkoztat annyira bennünket ez az „Egyházinak nevezett páratlan közösség? Mert Krisztus nem folytatódhat az emberiség történelmében, ha nincsenek egy néppé forrt keresztények. A Krisztus iránti elszigetelt szeretet saját bensőségünkbe való bezárkózásra vezet. Ha viszont úgy szeretjük Krisztust, hogy a közösséget szeretjük testében, az Egyházban, az a határtalanba tágít.

És miért tölt el olyan szenvedéllyel az Egyháznak ez a katolicitása, ez a minden dimenzióba tágult egyetemessége? Ott a mélység dimenziója, a szemtől szembe kerülés a szemlélődésben; a szélességé: szolidaritás az embernek ál44