Szolgálat 47. (1980)

Az egység útján

AZ EGYSÉG ÚTJÁN

Tizenhárom éve jelent meg a külföldi magyar római katolikus és evangélikus ökumenikus bizottság közös nyilatkozata. Nem igen találhatnánk megfelelőbb beköszöntőt jelenlegi számunkhoz.

„Megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek“ (Tit. 2,11). Vizkereszt ünnepének ezen örömhírét vallva, ebből az üdvözítő kegyelemből élve jöttünk össze Stuttgartban, 1967 január 5—6. napján, s mint a Rk. Magyar Főlelkészek Európai Konferenciája és a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Munkaközössége által kijelölt két ökumenikus bizottság, tartottuk megbeszéléseinket.

Isten iránti mélységes hálával gondolunk arra, hogy Szentlelke az Egyház szétszakadtságának évszázados mély sebét az egység ügye iránt érzett felelősség fölébresztésével kezdi köztünk is gyógyítani. A külföldi magyar katolicizmus és evangélikusság megbízottainak ez az ökumenikus találkozója, tudomásunk szerint, a magyar egyházak életében is az első ilyen természetű esemény. Történelmi felelősségünk tudatában, megbeszélésünk tárgya két főkérdésre összpontosult:

1) lelkészi munkánk ökumenikus szellemének, egységkeresésünk hitbeli alapjainak tisztázása; valamint

2) konkrét ökumenikus feladatok megvitatása, hogy helyi egyházaink, gyülekezeteink együttélése külföldön is Krisztus kegyelmének valóságát igyekezzék visszatükrözni.

A reformáció 450. évfordulójának esztendejében közös örömünk, hogy ahelyett, hogy szakadásunk igazolására törekednénk, fölvetjük a kérdést: mi az, ami összeköt bennünket Krisztus szolgálatában? Együttes hittel valljuk, hogy ez Krisztus üdvözítő kegyelme, amely minden embernek megjelent. Ezt a kegyelmet akarja ma is, a mi szolgálatunk által is jelenvalóvá tenni az űr egy elvilágiasodó, az istentelenség kísértésében hányódó és az emberiesség alapkövetelményeit sokszor fölényesen megvető nemzedék körében.

Hálát adunk Istennek azért, hogy — az ökumenikus mozgalom gyümölcseként — ezen együttes szolgálat konkrét követelményeinek tudatára ébresztett bennünket.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne számolnánk történelmi helyzetünk adottságaival, amelyek híveink körében sokszor kérdésessé teszik az egység ügyét. Közös meggyőződésünk azonban, hagy a megoldás útját csakis problémáink őszinte föltárásával tudjuk előkészíteni.

3