Szolgálat 47. (1980)
Halottaink - Dr. Csapkay István Mátyás O. Praem. (Confrater) - Fehér Tamás OCist. (Confrater) - Keleti Kálmán (srs)
alkalmat felhasználva a gyakorlatban is. Sajnos egy komoly és veszélyes emberbaráti segítés kapcsán megfázott és gyorstüdővészt kapván, hamarosan meghalt, mikor Kálmán fia 8 éves volt. Édesanyja a kecskeméti tanítói árvaházban helyezte el gyermekeit, maga pedig elment testvéréhez, aki Rábatamásin volt apátplébános, neki segített ellátásáért. Kálmán gimnáziumba a kecskeméti piaristákhoz járt, korán elkezdett korrepetálni, és így volt anyjának is segítségére. Társainak is mindig segítője, igaz pajtása volt, de a vidám ötletek is többnyire tőle származtak. A papi hivatás korán érlelődött lelkében. Szeretett volna misszióba menni, de mivel bátyja családot alapított, édesanyjáról neki kellett gondoskodni. így jeles érettségi után a szombathelyi szemináriumba kérte felvételét. 1912. jún. 9-én felszentelték. Boldogan indult édesanyjával Máriacellbe, hogy első miséjét ott mutassa be égi édesanyja oltáránál, akit oly nagyon szeretett, tisztelt, és másokkal is igyekezett megszerettetni. Első állomáshelye Baltavár volt, majd az egyházmegye területén több helyen működött, különböző beosztásban. Mindig teljes erővel és készséggel végezte az adódó kötelességet, a tőle telhető minden segítséget nyújtva a reábízott híveknek és környezetének. Kedves humorával mindig derűt árasztott maga körül. Kisegítőként 1925/26-ban Szeged-Alsóközpontban dolgozott. Valóságos missziós munka volt ez a nagykiterjedésű tanyavilágban. 5 km-enként volt egy-egy központ, és vasárnaponként három ilyen központba ment egy-egy pap. Volt keresztelés, tanítás, gyóntatás, esketés, szentmise. Mire a harmadikkal is végeztek, délután lett. 1928-ban a pécsi egyházmegyében dolgozott, majd 1929-ben Pécsett az ipariskolában lett hitoktató, heti 40 órával. 1931-ben a versendi plébániát kapta, ahová édesanyjával költözött. Első teendője volt a bekötő műút kieszközlése a falunak. Majd az elhanyagolt templom rendbehozása volt szívügye. Minden lehető anyagi forrást megkeresett, mivel a falu szegény volt, és maga is megtett mindent, maga volt a munka irányítója, ellenőrzője. A falu lakossága kb. 1200 lélek, ebből harmada német, harmada sokác és harmada cigány. Három nyelven volt a vasárnapi istentisztelet, minden csoportnak külön. Itt temette el édesanyját 90 éves korában 1951-ben. Majd 1954-ben a templom külső festése következett. Közben porckorongleválással küszködött. 1955-től nyugdíjba vonult. Ekkor Pécsre költözött egy magánházba, innen járt kisegítőbe a székesegyházba és más templomokba, ahol szükség volt papra. De 1955 végén megbetegedett, Pesten és Pécsett kb. 4 hónapig volt kórházban. Utána már csak odahaza mutatta be a legszentebb áldozatot nagy összeszedettséggel és gondos előkészülettel mindvégig. Csak azt kérte Jézusától, hogy ezt elmondhassa neki tetszőén. Tüdőtágulása már Versenden is jelentkezett, s vele a fulladás. Utolsó idejében sokszor volt nagyon erős fulladási rohama. De soha egy jajszó, még egy tekintet sem árulta el szenvedését. Amikor azonban könnyebbedés állt be, azonnal hangosan hálát adott Istennek, hogy méltatta a nehézség elviselésére. Minden igyekezettel azon volt, hogy környezete ne is sejtse szenvedését. Állandóan tevékenykedett, a házon nagyon sokat dolgozott, hogy egészségesebb és jobb legyen. Közben állandó derűjével, vicceivel napsugarat varázsolt környezetébe. Gondosságával, tanácsaival igazi atya volt. A zsinat szellemében a szentmiséken kis beszédet mondott mindennap, még 89 éves korában is ápolóinak, amelyre nagy buzgalommal és gonddal készült. Készült a halálra, sokat gondolt rá. A szentkenetet is többször fölvette. Utolsó heteiben ismét nagyon fulladt, ha megmozdult, felállt, de egyetlen percig sem feküdt. 1979. dec. 10-én estig dolgozott, imádkozott, levelet írt. 11-én reggel fölkelve átült egy székre, szinte észrevétlenül kicsit lehajlott a feje, becsukódott a szeme, mintha mondta volna: „Uram, legyen meg a Te akaratod" — amit olyan sokszor mondott életében. Olyan csendben, halkan távozott, mint amilyen csendben, szerényen, igénytelenül élt. Utolsó földi útjára régi hívei, ismerősei sokan elkísérték. 104
