Szolgálat 46. (1980)

Tanulmányok - Babos István: Liturgia és élet

Nagypénteken az ószövetségi templom kárpitja kettészakadt, jelezve, hogy a szentek szentje, ahol különösen megtapasztalták Isten jelenlétét, betöltötte hivatását. Az új templom nem kőből rakott építmény, hanem ott van, ahol Isten és ember találkozik. Jézus Krisztus ez a templom, és akik hozzá csatlakoznak, az élő Isten templomai lesznek (2Kor 6,16). Őbenne épülnek „lelki házzá“ a hívek (1 Pét 2,5), ahol „lélekben és igazságban“ imádják az Istent (Jn 4,24). Isten Lélek, vagyis életet adó szeretet, és akik őt imádják és hozzá tartoznak, azoknak ugyanezt az életet adó szeretetet kell sugározniok. (Ennek ellentéte az életet elfojtó és romboló gyűlölet.) Az eukarisztiát ünneplő közösség Krisztus teste. Krisztusból áramlik belé az életet adó szeretet, és ennek az új életnek megnyilvánulása a hétköznapokon gyakorolt testvéri szeretet. Ezért „jele és eszköze“ az egyház „az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének“ (LG 1).

Ennek a közösségi tudatnak elmélyítése a legfőbb feladatuk azoknak, akik a hitet közvetítik és a liturgiába bevezetik a híveket. A szentségekben az egyház megvalósítja önmagát, Krisztus szándéka szerint egyre szorosabb testvéri közösségbe vonja a híveket. Ezért lényeges, hogy az oktatásokban vagy a ho- míliákban kiemeljük a szentségek közösségépítő hatását. Erre jó kiinduló pont lehet a lélektani és társadalmi közösség: az újszülött és családja, az elsőáldo- zók vagy bérmálkozók csoportja, a családi vagy szociális közösség a többi szentségnél. „Ahol ketten vagy hárman összejönnek, közöttük vagyok.“ A szentség vételét megelőző készület természetes egységbe vonja a híveket; ezt mélyíti el és emeli természetfeletti síkra az egyház szentségei útján. Igen fontos, hogy ne csak oktatással, inkább a megfelelő magatartás kialakításával igyekezzünk előmozdítani a közösség gondolatát, de még inkább élményét. — Minden szentség az eukarisztia felé mutat, és szinte mind az eukarisztia keretében lehet kiszolgáltatni. Amennyire lehetséges, igyekezzünk bevezetni ezt a szokást, hogy ezzel a szentségek és főleg az eukarisztia közösségépítő hatását hangsúlyozzuk és megvalósítsuk.

Megértés — ünneplés

Imént említettük, hogy a túlzó racionalizmus mint elvont logikai rendszert szemlélte a világot. Ez a szemlélet és az ennek szellemében kidolgozott tudományos rendszer igen nagy sikereket ért el a természettudományok területén. Sikerének köszönhető, hogy szinte minden tudományág, köztük a társadalomtudományok is (pszichológia, szociológia, történelem) ezt a módszert igyekezett követni. A módszernek nincsen mérőeszköze, hogy élő és sérthetetlen személyt vagy értékeket kifejezzen. Ezért az embert is úgy kezelte, mint élettelen tárgyat. A világosság és pontosság kedvéért feláldozták a valóságot. A liturgiában ez az irányzat úgy éreztette hatását, hogy háttérbe szorította az érzelmi megnyilvánulásokat. Elszeilemiesítette a vallásosságot, gyanakodva nézett mindarra, ami nem az értelemhez szólt.

De az egész emberhez hozzátartozik az érzelmi világ is, ami főleg az ünneplésben nyer kifejezést. A szó elsődleges értelme nem vigalom, hanem megemlékezés és tisztelet, ami a hála és öröm érzését sem zárja ki.8 Ilyen el19