Szolgálat 45. (1980)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Magyar bencések a misszióban

akkor már messzebbre is bátrabban tekintett. Mind Rémig, mind Krizosztom főapát kormányzata alatt a szerzet fel tudott emelkedni a természetes önszeretet fölé, és kezdte másokkal megosztani, ami magának sem volt elegendő. Krizosztom a gyorsan változó gazdasági helyzetben időről időre korszerűsítette a gazdasági alkalmazottak illetményeit. Évi hozzájárulást vállalt az egyetemes bencés rend római főiskolájának kibővítéséhez. Súlyos összegeket utalt ki különböző segélyakciókra. A harmincas évek sok különböző egyházi és világi nevelésügyi, szociális, kulturális vállalkozásához, kezdeményezéséhez, mindig készségesen nyújtotta támogatását és segítségét. Keresztény szolidaritásának konventgyűlésről konventgyűlésre ez volt a visszatérő jelszava: „Nem zárkózhatunk el a kérés elől."

A Brazíliából jövő kérés elfogadása után rögtön meg is találta azt, akit legalkalmasabbnak tartott a missziós tevékenység megkezdésére, aki az ismeretlen munkát nem a maga, hanem Rendje nevében vállalja. Volt Pannonhalmán akkor egy elég fiatal, szikár, áldozatokra alkalmas, mindenről lemondani képes, sok munkára felhasználható, nem válogatós szerzetes, aki mint felsős diák már részt vett az első világháborúban a nehéz olasz fronton. Utána vasakarattal, a nehézségek ellenére befejezte tanulmányait, és meglepetésszerűen kérte felvételét a rendbe. Most mint Pannonhalma szórványkörnyékének lelkipásztora gyalog járta a vidék temploméit. Lelkes lelkipásztor, székesegyházi gyóntató, szívesen hallgatott szónok, bárhol kisegítő, helyettesítést vállaló, történelem és földrajz szakos rendtárs; ezeken kívül a nemrég felállított oblátus intézmény prefektusa: Szelecz Arnold. Mint akkori oblátus növendékei sem tudtunk meg a búcsúztatás pillanatáig semmit azokból a tárgyalásokból, amelyek a nagy utat előkészítették. Csak azt vettük észre, hogy 1931 márciusában, az iskolaév kellős közepén Szelecz Arnold hirtelen elutazott Brazíliába, „misszióba“, hogy már Szent Benedek napján megérkezhessek a Säo Paulo-i, jórészt német tagokból álló Szt. Benedek-kolostorba. A magyar bencések ott éveken keresztül befogadást, ellátását és otthont kaptak, és így nem terhelték az ifjú, épülő helyi kolóniát.

A jól képzett, mindig aszkéta Szelecz Arnoldnak megvoltak a nemzeti és szerzetesi mintaképei. Mindig nagy meggyőződéssel, lemondással, páratlan kitartással, erős bizalommal végezte munkáját. A szegénység, szerénység, alázatosság, engedelmesség, odaadás, segítőkészség mellett egyik legnagyobb erénye a bencés stabilitás volt. Säo Paulóba való érkezése óta csak a Buenos Aires-i eukarisztikus világkongresszus alkalmával hagyta el pár napra Brazíliát. Később az anastációi plébánia átvétele óta nem hiányzott egyetlen napig sem plébániájáról. Nem mintha egyhelyben ülő életet folytatott volna. Már mint az oblátusok prefektusa és a pannonhalmi környék kápolnáinak sűrű látogatója megmutatta, hogy a gyaloglás egyik erős oldala. A brazil misszióban kevesen gyalogoltak, utaztak annyit, mint ő. Az első tíz évben az ország belsejében is a különböző magyar telepek között. Ezt a mindig szívesen vállalt feladatot csak akkor hagyta abba, amikor a fiatalabb rendtársak átvehették.

45