Szolgálat 45. (1980)

Tanulmányok - Békés Gellért: Isten keresése a Regulában

lyettesét látja benne (2,4). Sőt még szerzetestársainak is engedelmeskedik, abban a tudatban, hogy ezen az úton jut el Istenhez (71,1-5). Aki így engedelmeskedik, az nem azt teszi, amit magára nézve hasznosnak tart, hanem ami másnak az (72,1 Ok), s ezzel voltaképpen a tökéletes szeretet útján jár.

Közösségi istenkeresés és istenszolgálat

Az istenkereső engedelmességet — vagy a Regula egy mélyértelmű kifejezésével: a „szent szolgálatot“ (servitium sanctum), amire fogadalmával vállalkozik a szerzetes (5,5), „az Úr szolgálatának iskolájában“ (Prol. 111 k) tanulja meg. Ez az iskola lényegében nem más, mint a kolostori élet rendezett közösségi tevékenysége, amely a Regula és az apát kettős irányításával folyik (1,3k). Ez a tevékenység három irányú: a közösség liturgikus istentisztelete (opus Dei), a Biblia és a szentatyák elmélkedő tanulmányozása (lectio divina), valamint a mindennapi kézi munka (opera manuum quotidiana). A kolostori életben mind a háromnak közösségi jellege van. A munkának azért, mert a javak közösségében élő szerzetesek — ez a benedeki szegénység gyakorlata (33—34. fej.) — napi munkájukkal tartják el magukat. A lectio divina-nak azért, mert ez biztosítja a jártasságot és az egyéni elmélyedést a keresztény tanításban, ami a lelki életben nélkülözhetetlen. Az opus Dei pedig, mint istentisztelet, természete szerint közösségi jellegű.

Végső soron a munka is, a lectio divina is az opus Dei-re irányul: ez a közösségi élet elsőrendű és legjellegzetesebb tevékenysége. Ezt fejezi ki a Regula közismert híres elve: „Az istenszolgálatnak semmit elébe ne tegyenek“ (nihil operi Dei praeponatur, 43,5—6). A Regula tizenegy fejezetben szabályozza a zsolozsma rendjét (8—18) — az eukarisztia rendje a püspök hatáskörébe tartozik —, s egy tizenkettedikben arról szól, milyen legyen a szerzetes magatartása a zsolozsmán (19. fej.). A zsolozsmának ez a sajátos értékelése a keleti szerzeteseknek az apostoli időkre, az első jeruzsálemi egyház, sőt a jeruzsá- lemi templom istentiszteletére visszanyúló ősi hagyományuk. A kolostori élet rendjét voltaképpen napjában hétszer és nyolcadszor az éjszaka végzett zsolozsma határozza meg (16. fej.).

De a külső rendnél sokkal fontosabb, hogy ez a liturgikus életkeret az Istennek szentelt élet szellemi légkörét, Isten szüntelen keresésének lelki energiáit hivatott biztosítani. Ami pedig magát az opus Dei-t illeti, ez a szerzetesi istenszolgálat legkifejezettebb formája. A szerzetes Isten színe előtt áll; a bibliai olvasmányokban Isten tanítását hallgatja, a zsoltárokkal Istent dicséri, egyszóval Isten jelenlétének ebben a tiszta levegőjében megéli lelki közösségét Istennel és társaival. A Regula egyik klasszikus szövege, a 19. fejezet, élesen metszett latin mondataival világosan és erőteljesen figyelmeztet minderre: „Vegyük tehát fontolóra — mondja befejezőül —, miként kelj Isten és az ő angyalai színe előtt viselkednünk, s úgy végezzük a zsolozsmát, hogy elménk megegyezzék szavunkkal (mens concordet voci)“ (9—13).

18