Szolgálat 44. (1979)

Eszmék és események - Itt vagy velünk, Uram! (Peter Lippert)

üdvözültebb boldogság késztet-e a sírásra. Szívünk egyszerre nyugtalan és békés, elragadtatott s ugyanakkor meghitt nyugalomban pihen. Ha azt mondtuk egymásnak: Milyen boldogok vagyunk, akkor sírtunk, és örömünk legvidámabb óráiban keservesen birkóztunk a szívünket eltöltő nyomasztó fájdalommal.

így hát a mi világnagy kis szobánk tele van ellentmondásokkal; oly nagyok ezek, mint — Te magad. Mert hisz Te itt vagy benne, itt vagy velünk, Uram! Ugyan miért nem kérdeztél meg bennünket soha egyenként: „te, jobban szeretsz te engem, mint az embert?“ Magam is nevetek, ha így kérdezem. Hiszen nem is tudtál volna egyenként kérdezni. Mindig együtt feleltünk volna: Hisz Te itt vagy velünk, Uram! Föl sem tehetted volna ezt a kérdést, mert csak olyan emberekre áll és olyanoknak érthető, akik kívül élnek a Te gyönyörűséges zugocskádon. Mielőtt megtaláltalak Téged mint társamat, mielőtt megtanultalak „te“-nek szólítani, én sem értettem, hogyan férhet össze az Irántad való szeretet egy ember szeretetével. És sok ember nem érti ezt, s egyre kérdezgetnek: Vajon nem szeretem-e jobban a gyermekemet vagy az uramat, mint Téged, Uramat és Istenemet? Hogy is kérdezhetik így! Akkor ők még nem mászták meg a Te két legmagasabb hegyedet, amint a mi kis szobánkban emelkednek; még nem hatoltak pillantásukkal végső mélyeidbe.

Amikor nekem adtad kettenlétemet, akkor nem kérdeztem tovább, akkor tekintetem átfogta minden völgyedet, akkor azonnal tudtam, hogyan szeretünk egy embert úgy, hogy Téged szeretünk benne, akkor kerestelek Téged, és — egy embert találtam, akit nem kerestem. De éppen így találtalak meg Téged.

Itt vagy velünk, ó Uram. Ketteniétünkben Te vagy az összekötő és elválasztó tenger, a kettős és mégis egyetlen érverés. Te vagy a tér, amelyben vagyunk, és a fal, amely körülzár. Te vagy kettősségünk és egységünk. Nézd, saját életed mását teremtetted meg itt. Hárman vannak Benned, akik hívják egymást és kitépnek egymásból, egymásban vannak és mégis találkoznak egymással, egymásból származnak és ellenkező oldalakról egymáshoz közelednek. így vagyunk mi is egyszerre három és egy: Te, a szeretett ember és én. És örökös kijövetel és hazatérés folyik bennünk, akárcsak Benned. Azért is tudod olyan jól, hogy mit érzünk. Hisz Te vagy a mi ujjongó örömünk és a mi végtelen szomorúságunk. Te vagy a boldogságos szenvedés gyermeke, akit világra hoztunk, és ugyanakkor ennek a gyermeknek örök világrahozója. Kell, hogy jószívvel légy lelkünk szövetségéhez, mert hisz Te magad vagy bennünk a szív és a szívverés. Te vagy szerető gondunk remegése és sírásunk halk hüppögése. Ha azt mondjuk egymásnak: Ne sírj, s könnyünk mégis patakzik feltartóztathatatlanul, és ha aztán mosolygunk könnyeink esője közepeit, akkor Te vagy a ránk ömlő eső és a fölénk ívelő szivárvány. Te nem a harmadik vagy szövetségünkben: Te vagy a szövetség maga.

Azért Kezedbe és Szívedre tettük egymást, — mert most már mindig ott pihenünk. Feláldoztuk Neked a legkedvesebbet, amink, volt: egymást, mert

73