Szolgálat 44. (1979)
Az egyház szava - Homília a New York-i Yankee stadionban, okt. 2.
A gazdag ember és Lázár példabeszédére állandóan emlékeznünk kell; alakítania kell lelkiismeretünket. Krisztus azt kéri, hogy legyünk nyitottak rászoruló fivéreink és nővéreink iránt. Nyitottságot kíván a gazdagoktól, a bővelkedőktől, a gazdaságilag fejlettektől a szegények, a fejlődésben elmaradottak, a hátrányos helyzetűek iránt. Olyan nyitottságot, amely több jóakaratú figyelemnél, több tessék-lássék akcióknál vagy félszívű igyekezetnél, mert az ilyesmi éppen akkora, vagy még nagyobb elhagyottságban hagyja a szegényt, mint azelőtt. Az egész emberiségnek meg kell gondolnia a gazdag ember és a koldus példabeszédét. Le kell fordítania korszerű kifejezésekre, a közgazdaság és a politika, az összes emberi jogok, az „első“, „második“ és „harmadik világ“ közti viszony nyelvére. Nem állhatunk tétlenül, amikor emberek ezrei éhen halnak. Akkor sem maradhatunk közönyösek, amikor lábbal tiporják az emberi szellem jogait, amikor erőszakot követnek el az emberi lelkiismereten az igazság, a vallás, a kulturális alkotás területén. Nem ülhetünk ölhetett kézzel, élvezve a magunk gazdagságát és szabadságát, ha közben a huszadik század Lázárja valahol is az ajtónk előtt ácsorog. Krisztus példabeszédének fényében vagyon és szabadság különös felelősséget jelent, különös kötelezettséget hoz magával. így tehát annak a szolidaritásnak a nevében, amely mindannyiunkat egy közös emberiségbe fűz össze, ismételten kinyilvánítom minden emberi személy méltóságát: a gazdag ember is, Lázár is ember, mind a ketten egyformán Isten képére és hasonlatosságára teremtve, mindkettejüket egyaránt megváltotta Krisztus, nagy áron, „drága vére árán“ (1 Pét 1,19). Testvéreim Krisztusban, mély meggyőződéssel és szeretettel ismétlem nektek a szavakat, amelyeket akkor intéztem a világhoz, amikor átvettem apostoli szolgálatomat minden férfi és nő szolgálatában: „Ne féljetek! Nyissátok ki, igen, tárjátok tágra a kapukat Krisztusnak! Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra, civilizáció és haladás tágas birodalmát az ő megmentő hatalmának! Ne féljetek! Krisztus tudja, mi van az ember belsejében. Egyedül ő tudja!“ (1978. okt. 22.) Ahogyan az elején mondtam: Krisztus a mi Igazságosságunk és a mi Békénk. És az igazságosság és béke minden műve, amelyet végbeviszünk, ebbői a forrásból szívja pótolhatatlan energiáját, ebből veszi a világosságot az előttünk álló nagy feladathoz. És amikor határozottan elkötelezzük magunkat az egyesek és népek mindennemű szükségének szolgálatára - mert Krisztus sürget rá bennünket —, ugyanakkor azt sem felejtjük el, hogy az Egyház küldetése nem szorítkozik az evangélium társadalmi termékenységének bebizonyítására. Az Egyház az emberhez vezető útján az igazságosság és a béke területén nemcsak az evangélium földi gyümölcseit ajánlja fel, hanem elviszi az emberhez, minden egyes emberi személyhez ezek forrását: magát Jézus Krisztust, Igazságosságunkat és Békénket. 57