Szolgálat 44. (1979)

Tanulmányok - Lukács László: A szeretet határélményei

Jézus vállalta a szeretet kockázatát a végső mélységekig: akár a megsemmisülés lehetőségéig. Vállalta és végig is csinálta a halálig - és a föltámadásban vált mindnyájunk számára nyilvánvalóvá, hogy kölcsönös szeretetük az Atyával abszolút föltétien és hatalmas. Ez a szeretet csakugyan erősebb a halálnál, s mivel minden szeretet immár az övékbe kapcsolt, minden szeretet biztonsága és beteljesülési lehetősége is őbennük van.

Krisztus szeretetének legnagyobb bizonysága keresztáldozata. Hogy azonban egyszeri életének ne csupán emléke kísérjen el bennünket, arra is talált lehetőséget, hogy egészen „elfogyasztható“ formában nekünk adhassa magát. Az Eukarisztiánál igazibb és emberibb ajándékot nem adtak még senkinek a világon. S ez az ajándék nem marad csupán a szemünk előtt lebegő példa. „Amint engem küldött az élő Atya és én őáltala élek, úgy, aki engem eszik, énáltalam él“ (Jn 6,57). Nekünk szól, mi kaptuk — és odaadó hittel fogadhatjuk be. De csak az azonosulhat vele egészen, aki maga is ajándékos életűvé lesz a proexistentia, a másokért való odaadás, a segítőkész szolgálat létformájában. „Senki se keresse a magáét, hanem csak a másikét“ (1Kor 10,23). „Ugyanaz a lelkűiét legyen bennetek, amely Jézus Krisztusban volt“ (Fii 2,5). A Krisztus kenózisának példájára vállalt kiüresedés a szeretet létformájának egyenes következménye, természetesen következik be az emberélet körülményei között.

Krisztusnak halálig való szeretete arról biztosít, hogy a szeretetnek mindenáron, minden kudarc és bizonytalanság ellenére van értelme, hogy a föltárul- kozásnak, az odaadó szolgálatnak nem szabhat határt semmi, még a halál sem; hogy a szeretet végső beteljesülésébe vetett bizalmat nem ingathatja meg semmi, még az Istentől való elhagyatottság érzése sem. (Vö. Karl Rahner: Auf der Suche nach Zugängen zum Verständnis des Gott-Menschlichen Geheimnisses Jesu. Schriften zur Theologie X. 209.) Krisztus is átélte mindazt, ami bennünket az önmagunkkal való takarékoskodásra, a bezárkózásra, a számítgatásra, a bizalmatlanságra vagy az elkeseredésre késztethet. S föltámadása igazolja azt, hogy ez a föltétien remény Isten abszolút szeretetére támaszkodik, s a végső megpróbáltatások után abban teljesedik be.

A keresztáldozat és az Eukarisztia nélkülözhetetlen része lett emberi szere- tetünknek. Csak az szeret egészen, aki utolsó porcikájáig föltárta és odaadta önmagát. Idáig egyikünk sem juthat el halála előtt — de aki életében elszántan errefelé tart, az már a szeretet útján jár: az emberi szeretet útján, amely Krisztusban eggyé vált az Istenével.

Ezen a talajon erőre kapnak a szeretet tétova lépései, és határozott irányba fordulnak. Kitágul a felelősség köre: az Atyának vagyunk felelősek mindnyájan, nemcsak magunkért, hanem egymásért és az egységünkért is. Megnövekszik az egymásról gondoskodás feladata: nemcsak a pillanatnyi jólétet kell előteremteni, nem is csak a boldog jövőt kell biztosítani, han^m utat találni a végső szeretetegység felé. Együtt vállaljuk — egymással és Övele — a szeretet minden törékenységét és töredékességét, a kockázat és az elmúlás minden fájdalmát.

12