Szolgálat 43. (1979)

Könyvszemle - Documenta Artis Paulinorum III. (Öry M.)

Igen komoly hiányossága a kiadásnak, hogy elmaradtak a közölt szövegek eredeti, használatos címei. Megoldható lett volna ez a nehézkes függelék vagy lábjegyzetek nélkül is, a szövegrészek fölött, alatt vagy a margón. A könyv végén található négy soros utalás a Migne-féle „Patrlstica (sicI) Latina“ meg sem nevezett köteteire (PL Vol. 182—184) nem elegendő. Bár a könyv elsősorban lelkiolvasmány akar lenni, nem mellőzhető a lelőhelyek pontos megjelölése. A már elavult Migne helyett lehetne utalni az új szövegkritikai kiadásra is (S. Bernardi Opera Vol. I-VIII. Roma 1957—1977.)

Nagyon kurtára szabták — csupán három oldalra — a bevezetést. Igaz, Golenszky annyira otthonos témájában, hogy ilyen röviden is jellemezni tudja Bernátot és műveit, sót 17 sorban összefoglalja nemcsak életrajzát, hanem még rendje magyar történetét is.

A könyv értéke és sikere szükségessé teszi a kiadás javított megismétlését.

Vongrey Félix

Documenta Artis Paulinorum III. A magyar rendtartomány monostorai T—Zs. Budapest 1978, 389 o. (MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának forrás- kiadványai)

A III. kötet 24 kolostorának ismertetésével a munkaközösség pontot tehetett nagy vállalkozásának, a több mint 1200 oldalas dokumentumgyűjteménynek kiadására. A három kötetben pontosan száz pálos település leírását, életét és munkáját, művészeti emlékeit kapjuk kitűnő összefoglalásban.

A 24 rendházból ezúttal a vondorf-soproni (a mai Sopron-Kertváros területén) és az újhelyi (Sátoraljaújhely-Barátszer) monostort vettem behatóbb vizsgálat alá. Mind a kettő török megszállás és a reformáció viharos évtizedei után, a 17—18. században újjáéledő és virágzásnak induló szerzet újoncait nevelte. Az egyik az ország nyugati részében, a másik a keleti peremén feküdt.

Sopron a 17. sz. elején komoly szerepet játszott a magyar történelemben. 1622-ben itt választották a nádort. Pázmány ide hívta püspöktársait, hogy velük a magyar katolikus restauráció lehetőségeit megtárgyalja, és memorandumot terjesszenek a pápa elé. III. Ferdinánd királyt ebben az ősi római városban koronázták meg. A pálosok is az itt nevelt új rendtagokkal álltak be a munkába: kontemplativ imájukkal, lelkipásztori működésükkel kivették részüket az egyház megújulásából.

Föltűnő, hogy nemcsak a középkor királyai, hanem a lelkes barokk kor főurai és egyszerű emberei is milyen áldozatosan segítették adományaikkal a közkedvelt pálos rendet. A noviciusok maguk is többnyire a rendre ill. az újoncrendházra hagyták örökségüket. Köztük Eszterházy Imre, a későbbi esztergomi érsek. Hogy mennyire begyökereztek a magyar életbe, azt mutatja, hogy a pálosok közül igen sokan kerültek be a magyar főpapságba.

Az újhelyi kolostornak (noviciátus és filozófiai évek) egyik legdicsőbb korszaka a kolostorhoz tartozó rendtagok vértanúsága: az 1670-es években Csepellényi György és több rendtársa.

Nagyon értékes a kötet végén a négy függelék: a pálos kolostoralapítások időrendi felsorolása, a kolostorok és szerzetesek száma, a Dráván túli és az ausztriai monostorok, valamint a külföldi (lengyel, rajnai, német) pálos kolostorok jegyzéke. Egy lista (1448. sz.) külön felsorolja a 18. sz. pálos művészeit: építészek, fafaragók, szobrászok, térképrajzolók. Igen hálásak vagyunk a 3 kötetről készített részletes tárgymutatóért. A legvégén két térkép plasztikusan mutatja a monostorok egykori elhelyezkedését. Ahogy elnézem a Hervay Ferenc által gondosan megszerkesztett és megrajzolt első térképet (az 1526 előtti magyarországi monostorok), egy régi kép támad fel emlékezetemben. Egykor nagyon érdekelt a középkori — kontemplativ és misszionáló — magyar szerzetházak topográfiája. Ezt a vonulatot ismerem föl ezen a térképen is. A pálos kolostorok a Magyar Középhegységet kísérik végig, a Bakonytó! az Eperjes-Tokaji hegységig. Két tömörebb gócpontjuk van: a Bakony és Balaton vidéke meg a rend bölcsője, a Pilis-hegység. Az Alföldön nincsenek. Választásuk érthető, mert mint re91