Szolgálat 43. (1979)

Tanulmányok - Franz Hengsbach: A szellemek megkülönböztetése

ítéletének ura. Az „ítélje meg saját maga!“ jelszó olykor csak ügyes reklám- trükk; mert aki egyszer már „kipróbált“ valamit, az könnyebben meg is veszi. Mindannyian szám nélküli névtelen befolyás alatt állunk, ezekre reagálunk. Az egyik legveszedelmesebb előítélet, ha valaki azt hiszi, hogy nincsenek előítéletei.

így azután sajátságos dolog történik: Társadalmunkban sokan azt hiszik, hogy gazdái és urai saját maguknak és a saját ítéletüket követik. Ugyanakkor pedig a társadalmi különbségek mindinkább névtelen egyformaságban nivellá- lódnak. Sok téren előre ki lehet számítani és előirányozni, hogyan cselekszik, hogyan reagál az ember. Olyan egység áll így elő a társadalomban, amely nem belülről növekszik, hanem névtelen hatalmak „kormányozzák“. Egyben pedig mindenfelől ellenkezésbe ütközik az egységnek ez a követelése: az emberek nem akarják feladni szabadságukat, saját belátásukat.

Ezek az egységgel kapcsolatos nehézségek az Egyház életében is visszatükröződnek. Egyfelől úgy tesznek, mintha például az egyes hitvallások, sót az egyes világnézetek között semmi különbség sem lenne többé. Ami másoktól elválaszt, annak jelentőségét szándékosan csökkentik, jelentéktelenként elhanyagolják, ahelyett hogy becsületesen szerető, komoly, türelmes párbeszédet folytatnának róla. Másfelől viszont tűrhetetlen követelésnek tartják, hogy egyik-másik véleményükről, szokásukról lemondjanak az egyházi egység kedvéért. Az Egyházban is a határt nem ismerő pluralizmus viszi a szót, amely saját belátásán kívül sem szabályt, sem tekintélyt nem ismer el.

De ezek az egység körüli nehézségek sem újak. Már az Újszövetségben aggasztják Pál apostolt és egyházközségét. Egyfelől az a veszély fenyeget, hogy az a keresztényeket megkülönböztető újság, amit Jézus Krisztus a világba hozott, belefúl a kifelé való alkalmazkodásba. Pál szenvedélyesen kiáltja: „Ti ostoba gaJaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, mikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust?“ (Gál 3,1) Ugyanis megvolt a veszedelme, hogy a Krisztusban való hitet úgy értelmezik, mint a külső cselekedetek által végbemenő önmegváltás kísérletét. Másfelől viszont ugyanazzal a szenvedéllyel küzd az egyházközségben mutatkozó szakadások ellen. Óv attól, hogy Pált vagy Pétert vagy akárkit kijátsszanak a másik ellen és egy egyházon belüli párt fejévé tegyenek (vö. 1Kor 1). Senki se hivatkozzék a másik ellenében megvilágosítására, kegyelmi adományára; sőt mindenki becsülje többre a másikat saját magánál, a keresztények egymáshoz való viszonyában is Jézusnak az Atya iránti engedelmessége legyen a mérce (vö. Fii 2,1-11). Mert mindannyian egy Lélekben egy testté ke résztél tettünk, és egy Lélek itatott át (vö. iKor 12,12).

Csak akkor élünk Krisztus Leikéből, ha a Jézus Krisztusban való egységet többre becsüljük a magunk gondolatainál és jogainál. És ba az egységnek ez a szelleme hat át bennünket, akkor minket is eltölt majd a helyes szabadság, amelynek erejében meglátásainkkal és adományainkkal nem csupán saját ma42