Szolgálat 43. (1979)

„Lélek szerint éljetek!“ (Gal 5,16)

LÉLEK SZERINT ÉLJETEK! (Gál 5,16)

Valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a Szentlélek úristennel szemben könnyebb szélsőséges magatartást követni, mint a helyes úton haladni. Egyes hívőknél annyira a „harmadik“ isteni Személy helyét foglalta el, hogy úgy látszik, nem jut már idő és erő a Vele való kapcsolatra. Legföljebb csak pünkösd napján eszmélnek rá létezésére. Mások mintha „fölfedezték“ volna működését, s ettől megittasodva rendkívüli megnyilvánulásait keresik, ezeket tartják a kiválasztottság zálogának. Az egyház történelme is mutat hasonló jelenségeket. Nem szükséges, hogy visszamenjünk a montanistákig vagy az alumbrados („felvilágosultak“ ) túlhajtásaiig. Elég összehasonlítani a zsinat előtti szolid, egységes — bár inkább racionalista színezetű — vallásosságot azokkal a változásokkal, amelyeket azóta látunk, hogy a jó János pápa kitárta az Egyház ablakait a Léleknek. Annyira felrázta, hogy sokszor kavarodásnak tűnik.

A nehézségek egyik okát abban találhatjuk, hogy a Lélek működése a legkevésbé hozzáférhető számunkra. Emberileg nehéz valamit követnünk, amit nem tudunk elképzelni, tárgyiassá tenni. Vagy nem törődünk vele, vagy pedig a magunk elgondolásait vetítjük beléje. Bár Krisztus földi élete kétezer évvel előttünk játszódott le, az örök Ige megtestesülése mégsem marad teljesen idegen számunkra: a palesztinai utak, amelyeket rótt, nem sokban különböznek a mi vidékeinktől; tanítását hallani tudjuk; szenvedését érezzük. A teremtő és szerető Atyát pedig megsejtjük emberi apaságunkon és anyaságunkon keresztül: életet eredeztet, törvényeket szab ... De a Lélek? Nem olyan, mint a test, jóllehet 6 élteti; a legmélyebb valóság emberi voltunkban, mégis megfoghatatlan.

Ha valaki ebből azt következtetné, hogy akkor jobb lenne nem sokat beszélni a Szentlélekről, az csak megerősítené a tévúton járókat. Mert egyik hibánk éppen az, hogy nem eléggé elmélkedünk róla, nem eléggé éljük boldogító jelenlétét. „Rendkívülisége“ nyújt alkalmat a szélsőséges állásfoglalásokra. Kétségtelen, hogy Krisztus nem ezt akarta. Legnagyobb ajándékát nem messzi ünnepnapokra tartotta fenn. Kívánja, hogy a Lélek mindig vigasztaljon, hisz örökké velünk marad (Jn 14,16), hogy vezessen a teljes igazságra (Jn 16,13). ő tesz tanúságot lelkűnkben, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,16). Megváltott, istengyermeki életünk a mindennapnak szól, az „átlag“ keresztény életben kell, hogy megnyilvánuljon. A Lélekből kell tehát élnünk nap mint nap, szüntelenül, őt kell hallgatnunk, tőle erősödnünk. Amint Jézus életét a Lélek

3