Szolgálat 43. (1979)

Tanulmányok - Széneszi Miklós: A Lélek és a közösség

ők is nekem? Hogyan látom vezetőit? Hogy látja őket a hívek közössége? Csak feljebbvalónak vagy éppen hivatalnoknak? Még mindig azt mondjuk-e, amikor a papokról, püspökökről van szó: „az Egyház", — mintha ők egy másik közösséghez tartoznának? Talán onnét ered ez, hogy azt hiszem: ók nem tekintenek engem, minket övéiknek? — Isten különféle karizmákkal lát el mindegyikünket, amint Szent Pál olyan szépen emlékezteti a korintusi híveket. Az is kétségtelen, hogy az egyházközségen belül közelebb érzem magamat azokhoz, akikkel már csaknem húsz éve összejárunk imádkozni, akikkel igazi baráti kapocs fűz össze. De jogosít-e ez arra, hogy elfeledkezzem a többiről? Hogy ne lássam, milyen messze vagyunk sok tekintetben a jeruzsálemi közösségtől, ahol az apostolok és a hívek viszonyát Lukács oly találóan jellemezte az „övéik" szóval?

2. „Hűséges az Isten, aki meghívott Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe“ (1Kor 1,9).

A családi közösség a közös származáson, a vérségi köteléken alapszik, jóllehet a férj és feleség éppen nem vérrokonok: szeretetben kötelezik el életüket egymásnak és azoknak, akik tőlük származni fognak. — Barátainkkal összetalálkoztunk, megéreztük, hogy gazdagíthatjuk a másikat, illetve ő is személyiségünk kifejlődését segítheti elő, s ezért útitársként szegődtünk egymáshoz; együtt akarunk növekedni. — A keresztény mindezt éli és vállalja, örül neki. Azonban még mélyebb együvé tartozást is megél. Tudja, hogy Krisztus vére is összekapcsolja a többiekkel, amit a kereszten kiontott és amit az oltáron nyújt. Tudja, hogy a hittel életét elkötelező igent mondott, mert Isten szerétéiből adott választ kíván. S főleg tudja, hogy mindez azért lehetséges, mert Krisztus közösségébe a Lélek vezette. Egy Lélek élteti őket.

„Azt sem mondhatja senki: .Jézus az Úr‘, csak a Szentlélek által" (iKor 12,3). Kereszténynek lenni annyi, mint Jézus közösségében élni, mert a Lélek megadta, hogy felismerhetem őt. Krisztus fölfedezése az Isten mélységébe vezet. Már pedig „Isten titkait nem ismeri senki, csak Isten Lelke" (12,11). ő képesít, hogy a Háromságos Egy Isten bensőségét valamiképpen fölismerhessem földi életemben. Ezért közösségünk forrása a Lélek. Ö sugall, Ö világosít meg, hogy eljuthassunk Krisztushoz. Ö ad erőt, hogy vele egy Testté kapcsolódhassunk. „Mj ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztségben" (12,13). Ezzel a legmélyebb kapocs alakul ki köztünk is, akik Krisztushoz tartozunk, mert Isten az Atyánk.

Sikerül-e ebben a hitben, ebben a szemléletben megújítani családi közösségünket? A Háromságos Egy Isten titka kihat-e többiekhez, élettársamhoz, gyermekeimhez való viszonyomra? Benne minden Személy valóban megőrzi sajátosságát, és mégis a legmélyebb, legvalódibb egységet képezik. Isten valóban közösség. Milyen messze vagyok ettől, amikor — türelmetlenségből, önzésből, nemtörődömségből — azt kívánom, hogy a másik olyan legyen, mint én, vagyis veszítse el személyiségének karizmáit! Észre sem veszem, hogy evvel szürkeségem mércéjére akarom leszűkíteni a többiek gazdagságát, s tulajdonképpen megszüntetem a közösséget.

26