Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Belon Gellért: Isten keresése és megtalálása
hajtásait is .megtisztítja, hogy még többet teremjenek“ (Jn 15,2). A hozzá nem értőknek szinte belefájdul a szívük, mikor a termő ágak rügyes vesszőit visszavágják, és még kegyetlenebbül hat rájuk a dúsan hajtó szölővesszők .kacsozása“. Mind a növekvő vetés, mind a szólótő hasonlata arra mutat, hogy Istenmegismerésünkben és Isten-szolgálatunkban lehetnek, sőt vannak (mondhatnánk úgy is: kell, hogy legyenek) gondolatok, érzések és magartások, amelyek a kegyelem magvából és szőlőtőjéről fakadnak, tehát jók, szépek és nemesek, de el kell hagynunk vagy el kell vesztenünk őket, vagyis túl kell mennünk rajtuk, ha az isteni Gazda szándékait meg akarjuk érteni, és a magasabb rendű életre akarunk kiteljesedni. Aquinói szent Tamás a Summa diktálását abbahagyta, és titkárának ezt mondta egy szentségimádása után: Hagyjuk abba Reginaid, ez mind csak pelyva és szalma a valósághoz képest. Ami a hangulatokon túl van Amikor a Tábor hegyén Jézus megdicsőült arcát megmutatta, Péter fölkiáltott: „Mester! Olyan jó itt lenni!" (Mk 9,5) Ha nem is ilyen látomásosan ragyog föl előttünk gyermekkorunk Isten-képe vagy Isten-keresésünket lezáró békéje, mégis általánosan jellemző az abban való megmaradás vágya. Akár a készen kapott, akár a megszerzett Isten-élmény szuggesztivitása, mindent igazoló és mindent megmagyarázó volta kísért mindnyájunkat arra, hogy abszolutizáljuk azt. A lelket lenyűgöző és mindent értelmessé tévő szellemi képet és kegyelmi megtapasztalást hajlamosak vagyunk egyszer s mindenkorra fennállónak feltüntetni, és szentségtörésnek gondolunk minden változtatást vagy változást, brutális beavatkozásnak érezzük, ha akár sorsunk alakulása, akár életünk fordulása, vagy éppen embertársaink behatása ezeken változtatni akar. Pedig nyitva kellene hagyni lelkünket! Szent Pál azt mondja: „Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret“ (1Kor 8,2). A magyar fordításnál szemléletesebb a görög (dókéi), a jeruzsálemi (s’imagine) vagy akár az Osty-féle fordítás (pense) alapján a régi fordítást szemügyre venni: „Ha valaki pedig azt véli, hogy megismert valamit, még nem ismerte meg, hogyan kell neki megismernie.“ Tehát nemcsak a „tetszelgés" bűnjellege teszi károssá az ismeretek lezárását, hanem maga az a tény, hogy önelégülten megállunk „Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De . . . elhagytam a gyerek szokásait“ (1Kor 13,11). Ahogy a gyermek nem állhat meg a növésben anélkül, hogy törpévé ne torzulna, úgy a lélek növésében sem lehet lelki törpeség nélkül megállni. Mert van ilyen törpeség. „Hozzátok, testvérek— írja ugyanebben a levélben — nem szólhattam mint lelki emberekhez . . . hanem . . . mint akik nem nőttetek fel Krisztusban. Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd eledellel, mert nem bírtátok el“ (1Kor 3,1). 7