Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Dienes Valéria, a század nagy tanúja
ben. Kezdeti istenélménye elmélyült. „Mindig éreztem, hogy az, az Valaki , aki velem van, hogy minden, amit csak átélek, az Tőle származik . . . Abban a sötét szobában megéreztem, hogy a sötétség tele van Vele, és hogy az a Valaki egészen hatalmas, és hogy mindent megtehet velem, nyugodtan rábízhatom magamat, és nincsen szebb, és nincsen jobb, és nincsen — valahogy — az ember minden idejére és erejére méltóbb Valaki . . . Nálánál! Annái, aki most akkor az enyém lett, és napról napra az enyém és akkor én is az övé vagyok. Ezek olyan ragyogó dolgok voltak, amelyek mindig újra kifénylettek akkor, amikor egyszer megint beszélhettem Ottokár atyával. Mert belőle sugárzott valami! Sokszor szó nélkül, beszéd nélkül . . . “ 1927. április 2-án halt meg Prohászka. Dienes Valéria egy baráti körrel elkezdte a lelki órákat, hosszú évekig minden hónap 21-én összejöttek elmélkedésre egy kis templomba, az ostrom alatt a bunkerbe . . . Amikor Angliában volt, levelekben adta át az ottokári „lángot“. 1957 óta elkezdett naplót írni; valami belső kényszer vitte erre. Ezek az éjszakai elmélkedések (a lelkiség, filozófia és misztika sajátos ötvözetei) Dienes Valéria belső kalandját tárják elénk. Ezekből a naplókból olvasott fel Párizsban, 1965-ben, amikor a Teilhard-Alapítványtól visszatérve a hotelbe, személyesen megismerkedtünk. E naplójegyzetek kétségkívül a modern magyar vallási gondolkodás csúcsait jelzik. Könnyen felismertem ezekben az elmélkedésekben Bergson-Prohászka- Teilhard hármas-egy hatását; ugyanakkor a misztikus Dienes Valéria egyéni hangját is. íme egy kis ízelítő ezekből az eszmélődésekből (az említett gondolkodókon kívül még felsejlik Ágoston és Pascal istenélménye is): „— Szállj le önmagadba! Szállj le eszmélésed gondolati hordalékai, fogalmaid épületei alá, aztán emelkedj csodaváraid fölé, szálldogálj vágyaid fényfelhőiben, próbáld átrepülni belső világod kontinenseit, és röpködve kémleld ki kisvilágod minden erőterét, — aztán tárd ki karjaidat, hunyd le a szemed, és találkozol vele, AKI teremtett téged. Felismered, hogy hasonlítasz hozzá, ha nem is érted. Felfedezed, hogy mindig ismerted, első perce óta, a bölcsőben való első „körülnézésd" óta. Első kusza világos ismeretlenségében, anyád csókjában, szerelmes vágyódásaidban, kereszthordozásaidban, ujjongásaidban. Hogy mindig vele voltál és maradsz; ismert, mielőtt megteremtett. Ö az, aki testet adott és majd félreteszi, mert övé a pillanat és az örökkévalóság, rád öleli az életet és a halált, kezében minden .Mielőtt' és minden .Miután'. Meg- érzed, hogy elgondolt, alkotott és üdvözít téged . . . mit mondjak még? . . . önmagadban találod Alkotódat.“ „Dedans“ a címe ennek az eszmélődésnek, amelyből egy szakaszt idéztem. De a teremtés és a fejlődés, a „teremtő fejlődés" és az isteni Jelenlét, az idő és örökkévalóság filozófiai kérdései mellett találunk kifejezetten jézusi elmélkedéseket is: evangéliumi szövegek (pl. a Miatyánk) parafrázisai, Jézus szenvedése, keresztútja, Jézus jelenléte az Eukarísztiában, a Szentmise, Mária titkai stb. Élete vége felé már inkább versekbe szedte az üdvösség titkait. 43
