Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Dienes Valéria, a század nagy tanúja

tanúi" c. kötetben, amely közzéteszi a „nagy öregek" arcképsorozatát.) A szó- banforgó interjúból a nézők ill. olvasók — azok is, akik adóig nem hallottak Dienes Valériáról — megismerhették élete keretét, baráti kapcsolatait, filozófiai és világnézeti fejlődésének egyik oldalát. Ezeket most nem ismételjük meg. Inkább e gazdag élet kevésbé ismert, belső oldalára szeretnénk fényt vetni, részben Vali néni személyes vallomásai, részben több mint egy évtizedes ismeretségünk alapján.

Dienes (Geiger) Valériát joggal sorolhatjuk a XX. század nagy konvertitái közé. Gyermekkorában vallásos volt, a kamaszlánynak már nem jelentett különösebb élményt a hit, végül az egyetemista — jórészt későbbi férje. Dienes Pál hatására — hosszú időre „megszabadult" Istentől. Eötvös Loránd tanítványa volt; Jászi Oszkár és Szabó Ervin köréhez tartozott. A Gáli lei-kör keretében materialista előadásokat tartott. Mindezekről beszámolt az interjúban. 1908-ban kikerült Párizsba. A College de France-ban Bergson előadásait kezdte hallgatni, és itt kapta az első döntő benyomásokat. Antiikor Párizsból hazatért, régi barátaival közölte, hogy már nem materialista. A következő években személyesen is megismerkedett Bergsonnal (később ő fordította magyarra a Teremtő fejlődés-t). De a tulajdonképpeni megtérés előtt még kalandos évek következnek: 1919-ben külföldre szökteti férjét, majd két gyermekével maga is külföldre megy. Férje elhagyja. Nizzában és Párizsban él a R. Duncan-kolóniá- ban, majd 1923-ban visszatér fiaival Magyarországra. Egy évig édesanyjánál él Pápán. De itt adjuk át a szót Vali néninek.

„Ez alatt az egy év alatt még nem voltam katolikus. Úgyhogy, emlékszem, a bencések még nézték a két kisgyermeket, és mesélték egymásnak: ,Nézd, ez a két kisfiú, akiket világi morál szerint nevelnek ...1 Ennek a tanévnek úgy a vége felé . . . valamiért el kellett mennem Budapestre ... És egy szép napon, amikor ki volt téve az Oltáriszentség a Ferenciek templomában, akkor én nagyon fáradt voltam és bementem abba a templomba . . . Ott leültem, aztán úgy gondolkoztam. És azt gondoltam — de teljesen ilyen szikáran és sivárul —, milyen volna, ha én meggyónnék?

Aztán kimentem, és próbáltam megint tovább járni az én utaimat. És másodszor is arra az időre kerültem, és másodszor is oda bementem. Ugyanaz nap, ugyanegy napon. És akkor: Hát milyen volna? Hát akkor megtudod, ha megpróbálod! — körülbelül ez volt az egyszerű foganatja annak. Akkor elővettem egy papirost, és elkezdtem összeírni az egész addigi életemet . . . És . . . megfordultam, bementem abba a külön gyóntatóhelyiségbe, és beléptem a legelső gyóntatószékbe, ami szabad volt, és azt mondtam, hogy most egy életgyónást akarok végezni. És akkor elkezdtem mondani . . . Kb. 3/4 óráig tarthatott ... És amikor mindent elmondtam, akkor a pap feloldozott és azt mondta, hogy másnap menjek áldozni. Mondtam neki azonban: De nézze, én nem egészen hiszem azt, hogy ott van a Krisztus! Odaállíthatok én ezzel a lélekkel? Azt felelte nekem: ,Oda! Csak amikor már megy, akkor csak annyit

41