Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A bűnbánat
Joseph Ratzinger A BÜNBÁNAT A húsvét előtti negyven nap, amelyet mi nagyböjt néven ismerünk, az Egyház új misekönyvében a „húsvéti bűnbánati idő“ nevet viseli. így már a név is közvetlenül világossá teszi ezeknek a heteknek a lényegét: bűnbánatra akarnak indítani minket. A mai embernek ez ugyancsak idegenül hangzik. Sem azt nem tudjuk igazán elképzelni, hogyan lehet bűnbánatot tartani, sem azt nem látjuk be minden további nélkül, miért és minek vegyük a vezeklést magunkra. Erről szeretnék ebben a nagyböjti pásztorlevélben néhány gondolatot előterjeszteni. Talán úgy jutunk legkönnyebben a téma közelébe, ha először egy kis történetet beszélek el. Legalábbis nekem magamnak itt különösen világossá vált a bűnbánat jelentősége. Néhány éve, egy tanítványaimmal folytatott vitán, valahogy fölmerült a kérdés: mi valójában a különbség Péter és Júdás bűne között. Annyi bizonyos, hogy Péter tagadása kevésbé volt előre megfontolt és kevesebb következménnyel járt, mint Júdás árulása. De megmarad a kérdés: csakugyan olyan nagy a távolság köztük, hogy az egyiknek az elvetettség iskolapéldájává kellett válnia, a másikból viszont az Egyház sziklája lehetett? Ha megpróbáljuk megtalálni a nagyon is különböző kimenetel igazi alapját, észrevesszük, hogy ez nem is olyan könnyű. Mert az igazi szakadék a kettő között valójában egyáltalán nem bűnük természetében rejlik, hanem valami egészen másban: egyszerűen abban, hogy az egyik megtért, bűnbánatot tartott, a másik pedig nem. így ennek a két sorsnak az ellentétén láthatjuk, mit jelent a bűnbánat. Mert általánosságban is állíthatjuk: A szentek és a kárhozottak között nem az a különbség, hogy az egyik vétkezik, a másik nem; az igazi megkülönböztető vonal a bűnbánat. Mindannyian követünk el bűnt, és aki azzal dicsekednék, hogy semmivel sem vádolhatja magát, az nyomorúságos öncsalásban élne. Az üdvösség és kárhozat közti határ a megtérésre való készség, a bűnbánat. Ezt egyszer már egészen gyakorlati módon tisztáznunk kell magunk előtt. Egy embertől sem várhatjuk el, hogy sohasem követ el hibát, sohasem ítél igazságtalanul, sohasem cselekszik rövidlátóan, egyoldalúan, önzőn. De ha tudjuk valakiről, hogy képes belátni felfogásának helytelenségét, hibáztatni önmagát, kijavítani hibáját, elszakadni önmagától, bocsánatot kérni, akkor megbízhatunk benne, és kockáztathatjuk vele a közösséget. Ha ezt meggondoljuk, akkor meg fogjuk érteni, miért lépett fel Keresztelő János Izraelben a bűnbánat felhívásával, hogy Jézus Krisztus eljövetelét előkészítse. Magának Jézusnak igehirdetése magvát az evangélisták ebben a mondatban foglalják össze: Tartsatok bűnbánatot, elközelgett a mennyek országa (Mt 4,17). Ebből láthatjuk, hogy a bűnbánat — éppen mgy, mint Péter esetében — mindig és mindenki számára előfeltétele annak, hogy képessé váljunk 16
