Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Belon Gellért: Isten keresése és megtalálása

Mindert valószínűsíti az, hogy az antiőchiai egyházat nem Pál és nem Barnabás alapította, hanem azok a névtelenek, akik a jeruzsálemi üldözés elől menekülve kezdték hirdetni a pogányoknak is „Urunkat Jézus Krisztust“ (Csel 11,19-20). Munkájukra „sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz. Ennek híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott". (Bizonyára eljutott volna a nem sokkal messzebb lévő Tarzusból is!) Erre „elküldték Barnabást . . . majd miután sokan megtértek, Barnabás elment Tarzusba, hogy fölkeresse Sault. És amikor ráakadt ..." Ez a „ráakadt" fejezi ki azt, hogy Barnabásnak keresnie kellett Sault és megtalálnia. Ezek után épül be Pál a pogány misszióba.

3. Igehirdető kőrútján Pál mindig előbb a zsinagógába megy, és ottani beszédei az ószövetségi szentírás üdvrendjének végcélját: Jézust mutatják be. De hogy hogyan beszélt a pogányokhoz, arról nincs más katekézisünk, csak az athéni beszéd. Ebben pedig — és nyilván minden pogányokhoz intézett beszédében — Isten szellemiségéről, mindent átjáró jóságáról és Krisztusban való feltámadásunk dicsőségéről szólott (Csel 18,22-33). Eredmény szinte semmi, pedig — így summázza a szentíró — „Jézust és a feltámadást hirdette nekik" (uo. 18). Azt mondhatnánk; pozitív teológiát alkalmazott. És itt érte el az a lelki válság, amivel Isten korrigálni akarta fölfogását, vagy legalábbis annak gyakorlati értelmezését. Hogy nem kis válság ült lelkére, arról maga számol be.

Ugyanis Athénból Korintusba ment. Leírja, milyen érzelmekké!: „Én is, testvérek, amikor nálatok jártam, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten tanúságtételét. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni közietek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről" (1Kor 2,1). A szép test és szép lélek eszményének hordozói és hirdetői előtt ilyen radikális fordulattal a keresztrefeszítettről beszélni súlyos előzmények nélkül nem lehet. Meg is adja az okát: „Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok" (uo. 3). Bizonyára idegeiben égtek még az athéni fiaskó remegései, és rádöbbent — amit azután meg is ír —, hogy „mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent . . . úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket" (iKor 1,21). És míg ezt „a balgaságot" üdvrendjébe építő Istent tudatosította, addig a sikertelenségek és félelmek olyan poklán kellett keresztüimennie, hogy maga az Úr kénytelen közbelépni. „Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: Ne félj, hanem beszélj és ne hallgass! Én veled vagyok . . . sok emberem van ebben a városban" (Csel 18,9).

4. Nagyon mély benyomást tehetett szent Pálra az akkori világvárosok erkölcstelensége, bűnhalmaza. A zsidóság általában mentes volt ezektől a bűnöktől, és kisebb városok bűnei nem voltak közismertek, vagy legalább is nem mutatkoztak olyan hatalmas áradatnak. De amikor Athénbe ért, „megrendült a lelke“ (Csel 18,16) a bálványimádáson. Korintusban a világarányú kikötőváros bűnforgataga sújthatta le. E lelket szorító látomásokon kérésziül mennyi éj12