Szolgálat 41. (1979)
Tanulmányok - Németh József: Mutasd meg arcodat!
Az emberi életút dicsőséges célbajutása Jézus életében nem a kiváló teljesítményekért kapott jutalom. Az Úr színeváltozása nem a beteggyógyításokra adott isteni válasz. Mindez az után történt, hogy Jézus szenvedéséről és haláláról beszélt. Jézus a színeváltozásban arra az elhatározásra és elszántságra kap az Atyától autentikus választ, hogy ezentúl a szenvedés és a halál sötét útjára lép. Ezt kell tudni a tanítványoknak és mindenkinek, aki ezt a történetet olvassa: a kereszt felé vezető út és Jézus követése ezen az úton, amelyre mindannyian meg vagyunk híva, a reménység útja, amely egyenesen a jövő boldogságába vezet. A szenvedés és a halál sötétségébe vezető út helyes és célbavezető út. Mózes és Illés nem nézhettek ezen az úton Isten arcába (1 Kir 19,9-14). Mi sem. A szenvedés és a halál útja mindig fátyollal lesz befödve. Nem véletlen, hogy Illés is — Mózeshez hasonlóan — egy barlang bejáratánál, befödött arccal beszélt Istenével. A célba érve azonban — mintegy szent hegyen, szent helyen — mindketten Jézus megdicsőült arcába nézhetnek, és benne láthatják Isten arcát. Nagyon kevesen voltak, akik — mintegy szent hegyen, szent helyen — fölfedezték Jézusban isten arcát: a pásztorok Bethlehemben (Lk 2,20); Simeon és Anna (Lk 2,30 és 38); keresztelő János (Jn 1,29-34); Fülöp (Jn 14,8-14). — „Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat az ő szent helyén?“ — kérdi a zsoltá- ros. „Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve, akinek az esze nem csaláson jár, s aki nem esküszik hamisan embertársa ellen ... Ez lesz a sorsa népnek, mely őt keresi, amely a te arcodat keresi, Jákob Istene“ (Zsolt 24,3-6). „Szívem ezt sugallta: Keresd tekintetét! Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat!“ (Zsolt 27,8) — Évszázadok óta nézzük az Úr arcát, ahogy Róma és Ravenna mozaikjai, Giotto, Michelangelo, Tizian, Dürer, Rembrandt festményei ábrázolják, vagy ahogy Lucio Fontana, Fausto Pirandello, Marino Marini, George Rouault, Marc Chagall, Ewald Mataré, Henry Matisse, Henry Moore képei vagy üvegfestményei, karcolatai vagy szobrai mutatják. A modern művész Krisztusban az arcot látja, vagy pedig mint szimbólumot ábrázolja a keresztben és a töviskoronában. Több művész az események sodrában szemléli Krisztust: Pilátus előtt, a júdáscsóknál, az utolsó vacsorán, Jeruzsálembe való bevonulásakor. De minden modern művészi alkotás közös vonása, hogy személyes vallomást tartalmaz. Jézus vár az egyes emberre. Ha valaki imádkozva, meditálva szemléli a modern Jézus-képet, az segítséget kap benne az Isten szavára, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására való koncentrációban. A Rómában élő művészettörténész, Dr. Anton Henze, így elemzi ezt a törekvést: „Az első pillanatban az a benyomásunk, mintha a modern művész új Krisztus-képet teremtett volna. A Krisztus-kép centruma, a fej és az arc fontos ebben a tekintetben. Ez pedig többször szenvedélyes vitatkozás tárgya volt a modern művészetben, és sokszor botrányt keltett. Bizonyos, hogy a modern művész semmit sem tuá kezdeni a bizánci művészet tekintélyt parancsoló uralkodójával vagy a katedrálisok korából való 42
