Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - J. Ratzinger: A háromságban egy Isten

Atyánk, és minden apaság mértéke, mert ő maga öröktől fogva Atya. Jézus imájában Istennek benső mivolta, milyensége tűnik elő. A háromságos egy Istenben való hit semmi egyéb, mint annak értelmezése, ami Jézus imájában történik. Abban felragyog az egység a háromságban. De itt felvetődik a kérdés: Hogy-hogy egység a háromságban? Hogy egység a kettősségben, azt a mondottak alapján felfogtuk, beláttuk. Azonban honnan jön elő hirtelen a harmadik? Ennek a kérdésnek külön elmélkedést kell szentelni; egyelőre meg kell elégednünk egy utalással. Pusztán egység a kettősségben — azt lehet mondani — nem létezik. Ugyanis vagy megmaradnak egymással szemközt kettősségben, és akkor nem keletkezik valóságos egység, vagy pedig egymásba olvadnak, és akkor megszűnik a kettősség. Kíséreljük meg ezt kevésbé elvontan megfogalmazni. Atya és Fiú nem úgy válik eggyé, hogy egymásban ismét feloldódnak. Szemközt maradnak, mert a szeretet meg nem szűnő szembenálláson alapszik. Ha ilyenformán mindkettő önmaga marad, és nem szűntetik meg kölcsönösen egymást, akkor egységük nem állhat fenn külön-külön mindegyikben, hanem a termékenységben, amelyben mindegyik odaadja önmagát, s mégis saját maga marad. Szeretetük termékenysége által egyek, azáltaf, hogy túlhalad rajtuk ez a szeretet. A harmadikban, akiben önmagukat átadják, az ajándékban mindegyik saját maga, és mégis egyek.

De térjünk vissza az előzőekhez. Jézus imájában felragyog az Atya, felismerhető Jézus mint Fiú, és ezáltal láthatóvá válik az egység: a háromságos egység. Ennek következtében kereszténnyé válni annyit jelent, mint Jézus imájában részt venni, élet-, azaz imamodelljét magunkévá tenni, vagyis Jézussal együtt „Atyát“ mondani, és így gyermekké, Isten fiává — Istenné — válni a Lélek egységében, aki önmagunkká tesz bennünket, és éppen így von bele Isten egységébe. Kereszténynek lenni annyit jelent, mint ebből a középpontból szemlélni a világot, és innen kiindulva reménnyel telten, határozottan és nyugodt bizalommal szabaddá válni.

Ezzel ismét eljutottunk ennek az elmélkedésnek a kiinduló pontjához. Még mielőtt tudomást szereztünk volna róla, megkereszteltek bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Manapság messzemenő kétségek merülnek fel: jó-e ez így. Az a benyomásunk, hogy ezáltal olyan előzetes döntéseket kényszerítettek az emberre, amilyeneket tulajdonképpen csak saját maga hozhat. Az életalakítás központi területén az ilyen elébevágás az emberi szabadság megkérdőjelezhető csorbításának tűnik fel. Ebben magával a keresztény hittel szemben érzett mélységes bizonytalanságunk jut kifejezésre. Inkább tehernek érezzük, mint kegyelemnek; olyan tehernek, amilyet az ember csak önmaga vállalhat magára. Azonban közben elfelejtettük, hogy magát az életet is meg- kérdezetlenül kaptuk előre, és az élettel együtt még sok minden mást. Mikor ember születik, nemcsak biológiai létet kap, hanem a nyelvet és az időpontot is, az annak megfelelő gondolkodásmóddal és értékelésekkel. Nincs élet előre kapott adottságok nélkül. A kérdés azon fordul meg, hogy' mit kapunk előre. Ha az örök Szeretet a keresztségben előlegezi szeretetét, melyik előzetes ado38