Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - J. Ratzinger: A háromságban egy Isten

vagy a „halálát". Minthogy az ember Isten „képmása“, emberré válása és Isten-megismerése egymástól elválaszthatatlan. Amennyiben embervoltát feldúlják, az istenképpel is hasonló történik. Az apaság és anyaság felbomlása — legszívesebben egy retortába szeretnék áthelyezni, vagy legalább egy biológiai pillanatra lecsökkenteni, amihez az embernek mint embernek semmi köze — szoros összefüggésben van a gyermekség fogalmának felbomlásával: ennek helyébe kezdettől fogva a teljes egyenlőségnek kell lépni. Ez a hibrid program, amely az embert a biológiai térből ki akarja emelni, de egyidejűleg teljesen annak rabszolgájává teszi, behatol az emberi lét gyökereibe és abba a képességébe, hogy Istenről fogalmat tudjon magának alkotni. Ahol nincs istenkép, ott már el sem lehet őt gondolni. Ahol a gondolkodás minden erejét latba veti, hogy az istenkép alkotását megakadályozza, ott Isten létének bármilyen bizonyítása is semmitmondóvá válik.

Az ilyen, a mai időket bíráló meggondolásoknál természesen nem szabad elvetnünk a sulykot. Egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy manapság is vannak példás apák és anyák, valamint olyan nagy egyéniségek, mint Janusz Korczak* és Teréz anya, akik a jelenben is bemutatják, hogyan lehet biológiai apaság és anyaság nélkül is valóra váltani az apaság és anyaság igazi lényegét. Másrészt szem előtt kell tartanunk, hogy a makulátlan megvalósítás mindig kivétel maradt, hogy Isten képmása az emberben mindig szennyeződött és torzult volt. Azért üres romantika azt mondani: „Kíméljetek meg a dogmáktól, a krisztológiától, a Szendétektől, a Szentháromságtól. Teljesen elegendő Istent mint Atyát és minden ember testvériségét hirdetni, misztikus teóriák nélkül megélni, — hiszen egyedül ez a fontos." Mindez nagyon hihetőnek hangzik, de vajon ilyen módon hozzá lehet-e igazán férni az ember bonyolult lényéhez? Honnan tudjuk, hogy mi az apaság, mi a testvériség, hogy annyira bízhatunk bennük? Az ősi kultúrádban valóban vannak megindító bizonyítékai a mennyei „Atya" iránti teljes bizalomnak. Azonban a fejlődés folyamán a vallásos figyelem többnyire nagyon hamar eltávolodott tőle, és jobban előtérben levő hatalmak felé fordult. A történelem kibontakozása folyamán az ember képe és vele együtt az istenkép is kétféleképpen értelmezhető vonásokat nyert mindenütt. Mint ismeretes, a görögök Zeuszt „atyának" hívták. De náluk ez nem a bizalom megnyilatkozása volt, hanem istenük mélyreható kétféleségé- nek, a világ tragikus kétértelműségének és borzalmasságának a kifejezése. Mikor „atyát" mondtak, ez azt jelentette, hogy olyan, mint az emberi apák. Néha — ha jó kedvük van — egészen kedvesek, de lelkűk mélyén egoisták, zsarnokok, kiszámíthatatlanok, kifürkészhetetlenek és veszedelmesek. Hason* Lengyel gyermekorvos és szociálpedagógus (eredeti neve Henryk Goldszmit), szül. 1878. júl. 22-én Varsóban. 1907 óta egy zsidó árvaházat vezetett ott, 1919 után egy otthont elárvult és elhagyott munkásgyermekek számára, végül a német megszállás idején a varsói gettó gyermekotthonát, önfeláldozóan gondoskodva a kis üldözöttekről. Pedagógiai eszméit regényekben is terjesztette. 1942. aug. 5-én önként ment a rábízott gyermekekkel a treblinkai haláltáborba. (Szerk.)

36