Szolgálat 40. (1978)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A kegyelem teológiái
egész életet betöltő változást szeretetőnek számtalan külső és belső adományával serkenti, gyarapítja. Az átsuhanó gondolatok, érzelmeink megrezze- nései, hallott szavak, megélt találkozások, örvendetes és megrázóan fájdalmas események, mindez a sok konvergens hatás eszköz az irgalmas Isten kezében. Csodálatos folyamat ez a belső haladás az egyre teljesebb megtérés felé, olyan mint a napfelkelte a természetben, ahol a fény, a színek, a hangok sok-sok árnyalata ünnepli a nap kezdetének szimfóniáját. Mindezt aránylag könnyen ki lehetne fejezni, ha a „kulcsfogalmat" több szóból font füzérrel mondhatnánk ki. Minden nyelvnek van kifejezése a bőkezű jóságra, a hűséges támogató jelenlétre, az életet-f akasztó sugárzásra, az életerőre, a növekedésre. De fontos dolog, hogy ezt a sokarcú, mégis egységes üdvözítő valóságot egyetlen szóval tudjuk kifejezni, hogy ne válasszuk szét az adományozó személyt, az adományt és a megajándékozott embert. Mert a három dolog szétválasztása széttörné azt, ami a legfontosabb az üdvözülés folyamatában: azt, hogy Isten adománya végső fokon nem magában álló „dolog", hanem abban áll, hogy Isten a miénk lesz és mi az Istené; Isten lesz ajándék, azáltal, hogy minket ajándékká tesz és fogad önmaga számára. Népünk régi misszionáriusai nem találtak erre egyetlen kifejezést, azért meghonosították nyelvünkben a szláv szót, ami számunkra, a keresztény élet magyarázó fényében, felvette már a kulcsfogalom teljes jelentését. „Mennyi malasztban teremtette Isten ősünket, Ádámot", írja a Halotti beszéd szerzője is . . . II Aki idegen szót sző a beszédébe, hogy el ne veszítse az eredeti jelentésnek egy morzsáját sem, az rendesen nem szándékozik megváltoztatni az illető fogalomnak még az árnyalatait sem. De az élő valóságok mindig változnak, akkor is, ha két kézzel igyekszünk megállítani mozgásukat, akkor is, mikor úgy véljük, hogy sziklaszilárdan állanak. A „kegyelem" jelentéscsoportja is állandó változásban van. Ha a hittudományban járatos ember olvassa ezt az állítást, valószínűleg azokra az évszázados vitákra gondol, amelyeket nagy szerzetesrendek folytattak — igen csekély eredménnyel — az isteni kegyelem és az emberi szabadakarat viszonyáról, mert hiszen ezek a viták különböző „kegyelemrendszereket" állítottak egymással szembe. De a különböző „iskolák" közt fennálló nézeteltérések nem termeltek ki különböző kegyelemteológiákat. A tomisták, az ágostonosok és a molinisták ugyanannak a teológiának az alapján állottak, és ennek a közös teológiának a fényében igyekeztek megoldani közös problémáikat; a különbség közöttük abban állt, hogy bizonyos másodlagos fontosságú állítások megegyeznek-e az igazsággal, vagy sem. Különböző teológiákról akkor beszélünk, ha több gondolkodó talán ugyanazt mondja, de másként mondja, mert ugyanazokat az igazságokat más-más képzetkörben fogalmazza meg, másmás szempontból vizsgálja, és más-más alapvető meglátás körül csoportosítja. 6
