Szolgálat 40. (1978)

Tanulmányok - Sántha Máté: Karl Leisner, a diakónus

many“, a „fekete veszedelem“ megjelenése gondba ejti a vezetőséget. (Ezekben az években összesen mintegy harmadfélezer lkat. pap és kö. 60 ev. lelkész járta meg Dachaut, 25 nemzetből, 40 szerzetből, kispaptól érsekig, fiatalemberektől a 82 éves litván plébánosig. Közülük vagy ezren az életüket is otthagyták.) Három barakkba különítik el őket. A 26-os blokkban 1941 óta ott a kápolna. Reggel 5-kor, az „appellre“ való kivonulás előtt szentmise; vasárnap 19424ŐI kezdve ünnepi mise prédikációval és vesperás. Amikor egy évig nem kell dolgozniok („csak“ a hólapátolást és a hatalmas ételes „küblik" kihordását végzik), intenzív tanulmányi élet alakul ki teológiai munkakörökkel. Bertram bíboros breviáriumokat küld. A barakk-kápolnában, amelyet a foglyok találékonysága egyre szebbé varázsol, a nap minden órájában lehet papokat találni, amint az Oltáriszentséget imádják, vagy az életüket elevenen betöltő keresztutat végzik. Esténként a hálótermekben elmélkedési pontok és közös esti ima; a végén a sötétben áldásra nyújtják papi kezüket távoli egyházközségeik és szeretteik felé. Minden tilalom ellenére megkeresik a kapcsolatot fogolytársaikkal, gyónásokat hallgatnak meg a láger utcáin és a munkahelyeken, a haldoklóknak feladják a szentkenetet stb. Amikor a kórházban tífusz, majd kiütéses tífusz dühöng, tucatjával jelentkeznek önkéntes szolgálatra. Csomagjaikat nagylelkűen megosztják az éhezőkkel és betegekkel. „Bilincsekben élő egyház, akadályozott és összepréselt, ellenőrzött és fenyegetett, s mégis szabad és tevékeny, a kovász erejével, a Lélek szabadságában és az igazság fölényével. Isten Lelkét nem lehet bilincsbe verni" (Pies).

Ebbe a sajátos, szinte elképzelhetetlen, és mégis oly valóságos világba csöppen bele Karl Leisner, a diakónus. A 25 éves fiatalember ekkorra életének iskolájában már férfivá érlelődött, anélkül, hogy veleszületett fiús kedvességét és vidámságát elveszítette volna. Jellemében összeférnek olyan ellentétes vagy különböző vonások, mint szívós élni akarás és gyermeki megnyugvás Isten akaratában, természetes életkedv és végsőkig menő önzetlenség mások iránt, ö, a tüdőbeteg, minden jó falatját megosztja bajtársaival; van úgy, hogy több napi kenyéradagját egyszerre elajándékozza. Kedélye töretlen. Titokban maga után hozatja a gitárját, s esténként német dalokat énekelnek. Még ebben az embertelen életben is meg tud látni minden vigasztalót, minden szépet, tud örülni minden apróságnak, minden kalandnak. Persze vannak válságos, sötét órái is, különösen amikor a betegség ismét ledönti lábáról. Ilyenkor az imába menekül, vagy atyai jóbarátjának, P. Piesnek panaszkodja ki magát. Mások csak az örökké mosolygó, örökké szolgálatkész testvért látják. Karl Leisner igazi „diakónus“ lett.

Nem csoda, hogy még itt sem volt ellensége, — itt, ahol a nyomorúság és a zsúfoltság olykor az emberi gonoszság infernóit szabadította fel. Hogy menynyire szerették, arra megindító bizonyság; Amikor 1942/43 telén állapota aggasztóan rosszabbodik, paptársai összebeszélnek: heteken keresztül mindenki levág egy-egy darabkát margarin- és húsadagjából, az egyetlen kalóriás táplálékból, és naponta Leisner ágyára lopják az összegyűjtött adományt. Csak aki

53