Szolgálat 40. (1978)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: A papságra készülők lelki nevelése
A keresztény szüzesség megértéséhez először az emberi szekszualitás és a házasság értékét kell meglátnunk. A házastársak fokozatosan feladják énközpontúságukat és megnyílnak egymás felé. Megtanulnak egymásért és egymásban élni. A testi egyesülés bensősége megkönnyíti a személyes lelki benső- séget, annak kifejezője és elmélyítője lesz. Ezért a földi ember számára a házasság nyújtja az ebben a világban elérhető legteljesebb testi és lelki közösség lehetőségét. A papi tisztaságban erről a legnagyobb lehetőségről, a potenciálisan az egész személyt megindító és szeretetre nevelő házassági kapcsolatról mond le a papjelölt. A lemondásnak csak úgy van értelme, ha egy még nagyobb szeretet lehetőségéért, az „Isten Országáért“ vállalja. Azért mond le a testi-lelki önátadásról a házasságban, hogy önmagát, testét és lelkét Krisztusnak adhassa. S ha a házastársak egyesülése valóban a személy legmélyét érinti és hívja fel odaadásra, akkor az erről való lemondás Krisztus szereteté- ért valóban a személy legmélyét irányítja Krisztus felé. Erre azonban senki sem képes saját erejéből, Krisztus hívása és ajándéka nélkül. Hiszen nem arról van szó, hogy a szűz szekszuális szeretetét Krisztusra irányítja, hanem a kegyelem révén szekszuális szeretetének energiáját lelkibb szeretetre szublimálja. A sikeres papi cölibátus nem egyetlen elhatározás, hanem állandóan megújuló és csak fokozatosan tisztuló választások gyümölcse. Ha a nőtlen pap később elkérgesedik a felajánlott kegyelemmel szemben, könnyen visszataszító, torz emberré válik. Mivel a házastársi együttélés nem ösztökéli szeretetre és ugyanakkor a kegyelem indításai elől elzárkózott, elsorvad benne mindenfajta szeretetre való képesség. Könnyen lelketlen és érzéketlen hivatalnokká merevedik, ha szorosan vett munkája után egészen visszavonul magányába. Ha nem is sérti meg testi bűnökkel a celibátus kötelezettségét, személyisége éretlen, énközpontú marad. Gyakran különböző „pótlékok“-kai próbálja kárpótolni magát, hogy tompítsa az egyedüllét fájdalmát. Szenvedélyesen beletemetkezik a munkába; beépül egy családba; elvárja, hogy családtagnak kijáró tisztelettel és gondoskodással vegyék körül. A csodálok és hízelgők kis csoportját gyűjti maga köré, akiktől hódolatot és személye iránt kritikában odaadást követel. Más boldogtalan pap a címek, gazdagság és hatalom hajhászásában keresi a kielégülést. Ismét mások a fenti pótlékok helyett, vagy azokkal együtt, ételbe- italba fojtják bánatukat. Ahhoz, hogy a nőtlen papban kibontakozzék Krisztus szeretete, le kell mondania a kárpótláskeresésről. Viselje el a lelkében sajgó hiányérzetet, mint a neki kiszabott részt Krisztus keresztjéből. Akkor a kielégületlenséggel együtt öröm is lesz lelkében; olyan béke és boldogság lesz osztályrésze, amelyet semmi másért el nem cserélne a földön. A kezdeti mézeshetek lelkes, de még erősen önközpontú örömei után a lélek lassan megszokja, hogy Krisztus megvonja tőle az érzelmek édességét. Megtanulja Krisztus személyét önmagáért szeretni, és elviseli a „hit sötétségét“. Egyszerre szenved és boldog, mert szerelmese újra meg újra próbára teszi. Megvonja tőle jelenlétének megtapasztalt 34
