Szolgálat 40. (1978)

Tanulmányok - Gilbert Greshake: „Külső“ kegyelem

szegények és idegenek iránti irgalmasságban és az élet javainak hálás elfogadásában és vidám használatában“ (ü.m.32). Ennek következtében a bűn sem csupán az embernek csakis és közvetlenül Isten ellen irányuló cselekedete, hanem ugyanúgy már csírájában saját életünk és boldogságunk ellen, az emberi közösség ellen és a világ rendje ellen is történik. Ahol az ember nem fogadja el életének beteljesítését ajándékul Istentől, ott elveszíti az alapot, amely saját és mások életének értelmet és boldogulást ad. Ezért már az ószövetség értelmezésében is kettős irányban sújt a bűn: egyik iránya „vertikális“: Isten elleni, lázadás a szeretetben önmagát közlő Isten ellen, megszakítása a hozzá fűző kapcsolatoknak. Másodszor és ezzel lényeges egységben azonban „horizontális“ irányban is sújt: önmagunkat és a közösséget. A bűnnel eljátsszuk saját boldogságunkat és a másokét is. És a vertikális meg a horizontális dimenzió nem függetlenül áll egymás mellett, hanem a legszorosabban összefügg: Az emberi élet és élettér szétrombolása vagy beszűkítése nem más, mint az Istenhez való viszony feldúltságának látható következménye, megtestesülése, konkretizálódása a földi valóság „horizonta- Jitásában“. Megfordítva: amikor az ember visszautasítja a kapcsolatot Istennel, ez belső okává válik annak, hogy mint bűnös elpusztítja saját életét és másakét is.

Az Újszövetségben is világosan előfordul ez az értelmezés. Jézus igehirdetésének középpontja az Isten- és emberszeretet egysége. Vagyis az embernek Istenhez való viszonya ugyan nem merül ki emberek közötti kapcsolatokban, de nem is kerüli ki őket, hanem bennük válik konkréttá, valóságossá, valódivá. „Ha valaki azt állítja, hogy: .Szeretem az Istent', de testvérét gyűlöli, hazudik“ (1Jn 4,19). A Jézus hirdette Isten-Ország tartalma nem bizalmas „édes-kettes“ az ember és Istene között, „Istennek és a lelkemnek“ rejtett, intim élménye, hanem szabadságot jelent a raboknak, örömöt a szomorkodóknak, reményt a betegeknek és kétségbeesetteknek. Másképpen mondva: Istennek a világba való („vertikális“) jövetele a megváltozott „horizontális" kapcsolatokban és helyzetekben válik konkréttá, jelszerűvé, láthatóvá, „valóságossá“. Ezért az Isten elleni bűn is — mint már az ószövetségben — lényegében a testvér elleni vétekben, saját üdvösségünk útjának elbibázásában, Isten üdvösségre vezető jó adományaival való visszaélésünkben nyilvánul meg. És ennek megfelelően a megtérés kézzelfogható jelentése Jézus és az egész Újszövetség számára: közeledés és odafordulás a testvérhez, új, kiengesztelődött kapcsolat az embertárssal.

Ez a néhány utalás eléggé megmutatja, hogy a Szentírás a kegyelem és bűn megvalósulását lényegesen „horizontális“ irányban is értelmezi, azaz az evilági boldogság létrehozásában, illetőleg szétrombolásában. Hogy is lehetne másképp! Ha isten visszavonhatatlanul az ember Istenének és az üdvösség Istenének vallotta magát, akkor nincs többé olyan kapcsolat Istennel, amely figyelmen kívül hagyhatná az emberi boldogság dimenzióit.

19