Szolgálat 40. (1978)
Tanulmányok - Csőgl János: A kegyelem a mindennapokban
bízhat, mert hűséges, és mert mindig másokkal törődik. Fia magatartásában kinyilatkoztatta: ha vért izzad is, segít testvérein, valamennyiünkön. Isten maga a Szeretet, a Jóság, a Megértés, a Megbocsátás, a gyengéd Anyaság. Istenünk nem úgy lélek, szellemi lény, hogy utálná vagy szégyellné a testet, önként vette magára, és vért verejtékezett, amikor pár órára le kellett vetnie, ö nem úgy a menny Ura, hogy ne lenne egészen otthon a Földön és a minden- ségben. Isten emberré lett Fiában felfedte legérthetetlenebb titkát is: ő maga az Alázat. Aki isten akar lenni, csak ilyen lehet — különben bálvány marad. És aki így isten, azt nem érheti a vád, hogy Istent játszik az emberek között. A kegyelemmel Isten mindennapra érvényes bölcsessége költözik belénk. Én, az ember mindennap valaki akarok lenni, de mint istengyermek, a kegyelem erejében tudom, ennek egyetlen útja a senkivé válás: óráról órára meg kell halnia bennem az ádámi csak-embernek, hogy megdicsőülhessen bennem az, aki egyedül Valaki. Mindennap fontos szeretnék lenni, de értem már, hogy csak az fontos ember, aki szolgál. Gazdag és megelégedett óhajtanék lenni, de csak úgy lehetek valóban azzá, ha mindenem a másoké, és ha nem önmagámban, hanem körülöttem próbálok megelégedettséget teremteni. Szeretetre vágyakozom, ám megistenült lényem valahol a mélyben tudja, hogy nem az a szeretet fontos, amelyre vágyom vagy amelyet jólesően elnyerek, hanem az, amelyet adok, és amelyet személyválogatás nélkül, bárkitől elfogadok és igaz szívvel viszonzok. Attól sem kell félni, hogy az „isten vagyok“ gondolat kiemel a közösségből. Tudnunk kell ugyanis, hogy a kegyelem kicsit sem magántulajdon. Egyetlen egy kegyelem létezik. Az, amely a maga teljességében Krisztusban lakozik. Nem ebből szel vagy tép ki egy darabot a Szentlélek, hogy belém plántálja. Az a kegyelem, amely bennem van, megmarad Jézusban, és ugyanaz az egyetlen kegyelem élteti valamennyi megistenült felebarátomat. Az egyetlen, minden istengyermeket eggyé tevő kegyelem nemz mindannyiunkban isteni életerőt. Ez a természetfeletti tény, ha meg nem feledkezünk róla, nemhogy eltávolíta- na, hanem éppen a legszorosabban beleépít a szentté lett közösségbe. És mert a kegyelem nemcsak a tudatosan vallásosak tulajdona lehet, hanem minden jóakaratú emberé, azért aki kegyelemben él, egynek tudja magát az emberiséggel. Csak az él valóban istenként, aki egészen belesimul a közösségbe. Kegyelmi életet élni annyi, mint szünet nélkül elfogadni, élni és a világnak ajándékozni istenivé vált önmagamat, szent közösségben minden jóakaratú emberrel. El kell fogadnom, hogy senki vagyok, mégis hatalmas, mert általam, velem és bennem óhajt az emberi világ Atyja és Anyja, Testvére és Barátja, Jegyese és Mindene lenni a mi Istenünk. * * * A kegyelem mindennapos életformáját nem elméletileg kell megtanulnunk, hanem a gyakorlatból. A szentírásból elénk lépő Jézustól, a fezentek éíetpéldá- jából. És talán leginkább attól a Krisztustól, aki ismerős embertársainkban 16
