Szolgálat 40. (1978)
Tanulmányok - Csőgl János: A kegyelem a mindennapokban
vergens irányvonalak gyanánt használva különbözőségüket, az többet ért meg a misztériumból, mint az, aki csak egy rendszert ismer, még ha azt az egyet tökéletes módon ismeri is. Az igazán nagy hittudósokat (mint pl. Szent Tamást) nehéz egy teológia-típusba sorolni, mert áttörik a szkémákat, és az egyik gon- dolatfonma segítségével ösztönszerűen kijavítják, pótolják a másik gyengéjét, hiányait. Jogunk van akármilyen oldalról tekinteni a misztériumot, de a legjobb, ha körüljárjuk, és egybevetjük azt, amit a különböző szemszögekből láttunk. Korunk gondolkozásának vívmánya annak felismerése, hogy az igazság nem relatív, de a mód, ahogy mi ismerjük meg az igazságot, mindig relatív, és a történelem vetülete. Aki csak egy „iskola“ gondolatformáit ismeri, az egy szempont rabja marad. Aki önmagában meg tudja ismételni az igazság ismeretének a történelem folyamán kialakult változatait, az némileg semlegesíti saját álláspontjának szubjektív fogyatékosságát. Csögl János A KEGYELEM A MINDENNAPOKBAN Amikor kisgyermek voltam, azt mondták nekem, legyek jó, mert különben nem szeret a Jézuska. Az iskolában megtanították a tíz- és az ötparancsot, hogy tudjak igazodni a mennyei Atya akaratához, és persze hogy legyen mit bánnom-gyónnom. Aztán a gimnáziumban felfedték előttem a kegyelem hittitkát: a keresztség, majd a szentségi feloldozás erejében ragyogó fehér a lelkem, vigyázzak hát rá, be ne piszkosam. Azt is elmondták, hogy a kegyelem drága kincs, belépőjegy a mennybe, nélküle nincs üdvösség, jól őrizzem holtig. Egyébként ki minél többet szerez belőle — jótettekkel, szentségekkel —, annál boldogabb lesz odaát. Mindez az oktatás a mindennapok keresztény életvitelét volt hivatott szolgálni. Mint lelkipásztor, magam is ugyanezeken az ösvényeken igyekeztem élőnek és dinamikusnak megőrizni a hitet a rám bízott kicsinyekben és nagyokban. De rá kellett jönnöm: ezekkel a gondolatokkal, felszólításokkal nem igen lehet kielégítő eredményt elérni. A „Légy jó!“ olyan mondat, amelyet nem kedvel a nagyobbacska gyermek, sőt — főleg a többször visszatérő dackorszakban — ellenállásra, később meg éppen lázadásra ingerli. A parancsokról már a bibliai S'irák fia megírta, hogy azok tulajdonképpen lábbilincsek. Meg lehet szokni őket, sőt a bölcs ember arra is rájön, mennyire hasznosak és nélkülözhetetlenek. De nem hinném, hogy a parancsok, jöjjenek bár az Úrtól, bárkiben is szent lelkesedést keltenének, vagy égbe törő lendületet adnának. A merőben és alapvetően csak parancstartó vallásosság ezen felül könnyen torkollik farizeusi formalitásokba, paragrafusok közti bújócskába, eset12
