Szolgálat 40. (1978)

Halottaink - Dr. Vajda József váci segédpüspök († Dr. Rosta Ferenc)

Dr. VAJDA JÓZSEF váci segédpüspök (1912—1978)

Megrendült lélekkel állunk itt Vajda Józsefnek, a katolikus anyaszentegyház felszentelt püspökének ravatala mellett. Ma egy hete még együtt ültünk vele Esztergomban, az ott rendezett egyházjogi tanfolyam előadói asztalánál. Igaz, őt úgy kellett felkönyörögni az emelvényre, mert mindenáron csak egyszerű hallgatóként akart ott ülni a többi résztvevő között. De volt benne annyi alázat, hogy végül mégis csak szót fogadott, és engedelmesen végigülte az egyhetes tanfolyamot. Pedig már akkor halálosan beteg volt a szíve. Látszott rajta a kínlódás, de — szokásához híven — most sem panaszkodott. Szenvedett csendben, befelé, mint életében oly sokszor. Végül is nem bírta tovább a szíve. Pénteken este (mint az előző napokon is) kiment Lábatlanba, hogy az ottani hívekkel együtt ünnepelje a szentmiseáldozatot. Hozzá is készült. S bár a szertartást nem tudta befejezni, beteljesedett az áldozat: ott esett össze a templomban, onnan vitték az esztergomi kórházba, ahol minden emberi igyekezet és szerető gondoskodás hiábavaló volt: szombaton, júl. 8-án délután „elfogadta őt az Úr“, s azóta már a hűséges szolga örömével számolhatott be mindenható Gazdája előtt a talentumokról, amelyeket az rábízott.

Újpesten született 1912. aug. 28-án. Tehát 66. életévében érte a papi halál, a szív- infarktus. Élete buzgó, maga körül mindig tisztaságot és feltétlen igazságot sugárzó, igazi papi élet volt. Akinek alkalma volt közelebbről megismerni és egy kissé mélyebben beletekinteni a leikébe — amelyet nem mindenki előtt tárt fel —, az minden vele való találkozásból meggazdagodva mehetett haza: egy kristálytiszta lélekre csodálkozhatott rá, s annak fényeit vihette magával. — Szülei egyszerű, dolgos emberek voltak. Édesapja a magyar vasutasoknak abból a fajtájából való, akiket a szótlan kötelességteljesítés, a lelkiismeretes pontosság példaképeként lehetne minden korok felnövekvő nemzedéke elé állítani. De talán édesapjánál is mélyebb nyomokat hagyott lelkén édesanyja emléke. Vajda püspök egyéniségén mindig ott lebegett valami finom, szomorkás fátyol. Ha jókedvre derült is néha, akkor sem harsogott. Csak aki ismerte élete nagy titkát, az értette meg ezt a csendes szomorúságot. A titok pedig — amiről nem igen beszélt, mert minden szó fájdalmas húrokat pendített meg — az volt, hogy tíz éves korában, a legérzékenyebb korban elveszítette édesanyját. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha életének e nagy fordulójában keressük az egyik rugót papi hivatása felé is: szeretetre szomjazó lelke elindult keresni a Szeretet Forrását, s neki szentelte életét.

Nehezen jutott be a kispapok közé. Akkoriban igen sok volt a jelentkező. Mivel édesanyja halála után Solton nevelődött nagymamájánál, először Kalocsán kérte felvételét a kisszemináriumba, majd itt Vácott próbálkozott. Itt sem vették fel. De nem adta fel a küzdelmet, ő pap akart lenni minden áron. Végül bejutott az esztergomi kisszemináriumba, s az ottani bencés gimnáziumban kitüntetéssel érettségizett 1930-ban. Serédi Jusztinján bíboros azzal tüntette ki, hogy egyetemi tanulmányai elvégzésére Rómába küldte a Collegium Germanico-Hungaricumba. Három évvel később, 1933-ban itt találkoztam vele először, s azután még öt éven át együtt szívtuk vele az ősi kollégium levegőjét. Itt találkoztam vele, s itt szerettem meg. Három évvel fölöttem járt, de az első pillanattól kezdve elfogadott egyenrangú testvérének. Jó volt ezt érezni ott az idegenben.

Tanulmányainak 6. évében, 1936. okt. 25-én, Krisztus Király ünnepén szentelték pappá (1969-ben püspökké). Ifjú papként még két évet töltött Rómában, tanulmányai végleges befejezéséig. 1938-ban, az Eucharisztikus Kongresszus évében tért végleg haza. 1941-ig hitoktatóként működött Budapesten. Ekkor elfoglalta tulajdonképpeni munka- területét, amely élethivatásává lett: bevonult az esztergomi szemináriumba filozófiatanárnak és a kispapok prefektusának. Későbbi rektori éveivel együtt 42 éves papi életének csaknem a felét, 19 évet a papnevelés szolgálatában töltötte, és milyen 19 évet! Közben tíz évig plébánosként lelkipásztorkodott Zebegényben.

103