Szolgálat 39. (1978)
Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban
+ A világon szétszórt magyarok tápláló, lelki Atyja! Hálásan köszönöm a húsvéti ajándékot, az Úr Jézus halált szenvedett szentséges Szíve áldja meg érte, úgyszintén mindazokat, akik apostoli munkájában segítségére vannak. Hát ahogy olvasgatom és elgondolkodom, csodálkozom: Ft. Atyának van a világon a legnagyobb plébániája. Híveit, szegényeit, betegeit számon tartani és gondoskodni róluk csak a jó Isten különös kegyelmével lehetséges; ez a kegyelem a mienk is, hazátlan magyaroké. (Belgium) + Míg az izraeliták a völgyben harcoltak, Mózes a hegy tetején imádkozott kinyújtott karral. Amint a karja lehanyatlott, az izraeliták vesztettek. Később Áron és Húr tartotta a kezét, és egy nagy követ tettek a könyöke alá. Az izraelitáké lett a győzelem. Ezt jelképesen is lehet érteni: míg papjaink harcolnak Jézus országáért, addig mi (magyar) nővérek Mózessel együtt a hegyen imádkozunk (a nővérek zárdája valóban magaslaton épült), hogy el ne vesszenek, se meg ne hátráljanak. Ha mi lanyhulunk, ők veszítenek. Hiszek az ima erejében, hiszek a szentek egyességében. Hiszem: ha mi hűek maradunk az imához, papjaink hűek maradnak hivatásukhoz. Adakozásunkkal csak kapunk! Ha eddig nagyon törődtem magyar papjainkkal, most kétszeresen kötve érzem magam irántuk imáimban. (Belgium) + Egy időben föltettem magamban, hogy ha már nem tehetek semmit külsőleg, hát legyek olyan, mint a gyökér (fa, palánta), ami a földbe rejtve él, — senki nem látja, nem gondol rá, és mégis életet adó hasznos dolog. Ez a gondolat sokszor segít, ha valami ellentétes dolog történik, nem találok megértésre, vagy pedig ha „fekete felhők“ vonulnak fejemen és eszemen keresztül. Akkor mondogatom: „a gyökér nem türelmetlen, nem szomorú, nem zúgolódó stb.“, és a vihar lecsendesedik lassacskán, a helyzet megenyhül. Arra gondolok, hogy ha már mindent elhagytam és kijutottam ide. Valakinek csak volt terve velem. Másképp nem osztotta volna meg éveimet egyenlően egészség és betegség között, 17 évet töltve egészséges állapotban a közösségben, 26 évet pedig félig-meddig betegen és gyengélkedve, — nem tudom, emberileg nézve melyik hasznosabb! Amennyire csak türelmetlen és élénk természetemtől telik, próbálok küzdeni önmagam ellen: csend és erős, türelmes, nyugodt, megfontolt szándékok . . . Tavaly, 1976-ban Lourdes-ban voltam a „rózsa-zarándoklattal“. Akkor sem felejtkeztem el a papokról, bízva, hogy jó Szűzanyánk sem fogja elfelejteni az ő fogadott gyermekeit, hiszen Szent Fia munkáját folytatják a földön közöttünk. Emberi erőmhöz képest kitartó akarok lenni az Egyház szolgálatában, — hiszen Krisztus Egyházának leánya vagyok és akarok maradni halálomig. (Franciaország) + Izeli (Eizeli) egyik legrégibb délafrikai domonkos kolostorunk. Ide helyeztek most át. Még 1900 előtt alapították a környéken lakó feketék számára. Dombon van, már messziről lehet látni. Az épületek kőből vannak, errefelé sok a kő. Hatalmas farm veszi körül, de ezt a kolostor újabban bérbe adta, csak egy kis darab földet tartott meg. A környék lakói német eredetű fehér farmerek, sok néger telepes és sok félvér is. A közelben van egy másik zárda, a Szent Terézia-kolostor. Január óta ez az új noviciátus a néger jelölteknek. Hétfőtől péntekig mindennap lesétálok a dombról (7 perces út) ebbe a kolostorba, és ott maradok délután 4-ig. Tanítok 3 kandidátust, akiket a 8. osztályra készítek elő és 3 postulánst, akik a nyáron beöltöznek. Itt van Agneta nővér is, egy néger, aki egyszer tanítványom volt. Most kész tanítónő, és én hetenként kétszer angolra tanítom. Minden csütörtökön autón Woodlandba visz Sr. Beatrix, a novicia- mesternő (svájci), ott egész nap tanítok négy néger nővért és* a hitoktató néger fele77
