Szolgálat 39. (1978)
Tanulmányok - Fr. J. Schierse: A keresztény szentírásmagyarázat céljai és útjai
megragadja, elevenén találja, lenyűgözze és tettre indítsa. A hivő tehát pontosan fordított viselkedést tanúsít a szövegekkel szemben, mint a kritikus exe- géta. Nem ül törvényt a Biblia fölött, nem utasítja a tanúk padjára vagy a vádlottakéra, 'inkább az őt megillető bírói székbe emeli, és saját magát vallja „hazugnak", igazságtalannak és bűnösnek (vö. Rám 3,4-18), mert reméli, hogy tőle fogja hallani a megbocsátás, a megkegyelmezés, a feloldozás szavát. Tehát egészen más folyamat folyik le, mint amilyet a tudományos exegézisnek ke'1 vé gib évi nini e. Ez a folyamat nem kétségeket, tisztázatlan dolgokat vagy legjobb esetben történelmi ill. irodalmi bizonyosságokat terjeszt, hanem a legnagyobb bizonyossággal ajándékozza meg az embert, amit egyáltalán nyerhet: annak bizonyosságával, hogy Isten ismeri és gondot visel rá. A hivő szentírásolvasás szándékait pontosabban is meg lehet fogalmazni, a hitoktatásban szokásos „tanulmányi célok“ módjára. Hogy még egyszer negatívan fejezzük ki, nem arról van szó, hogy laikus módon űzzünk bibliatudományt. A bibliakörök résztvevői ne mini-exegétákká legyenek, hanem a nekik adott Szentlélek szerint találjanak utat az írás személyesen rájuk vonatkozó igazságához és valóságához. A „személyes" szón nem egyéni beszűkülést kell érteni, hanem az egyes embert úgy is, mint önálló személyt, úgy is, mint csoportjának, egyházközségének, egyházának, az államnak és az emberiségnek tagját. Pozitiven azután nagyjából így lehet megfogalmazni a hivő szentírás- magyarázat céljait: A bibliaolvasó tanulja meg, hogy 1. az írásban Istennel találkozzék, meghallja szavát és párbeszédbe kerüljön vele; 2. az írásból tájékozódást kapjon napi életére és együttélésére; 3. az írással imádkozzék, vagyis minden dolgot, saját életét, embertársaiét és a világét Isten látóhatárába állítsa. Szükség van módszerekre A célkitűzések felől aligha lesz véleménykülönbség, annál inkább a módszerekről, amelyekkel el lehet érni ezeket a célokat. Először is szembe kell szállnonik azzal az igen elterjedt felfogással, hogy módszerekre nincs szükség és nem is segítenek, mert teljes szabadságot kell biztosítanunk a Léleknek. Ö tudja legjobban, hogyan vezesse a bibliaolvasót hitre, reményre és szeretetre. Ebből igaz annyi, hogy a módszereknek nem szabad kényszerzubbonnyá válniok, megfojtaoiok a Lelket. Másfelől téves az a hiedelem, hogy a Lélek mindig csak a kiszámíthatatlanság, önkény és tetszőleges egyéni viselkedés útján tudna hatni. Ez az elképzelés vette hitelét a pneumatikus, lelki szentírásmagya- rázatnak. Az eljárásban már csak azért is bizonyos rendet kell tartanunk, mert a hivő szentírásmagyarázat lényege szerint egyházi, közösségalkotó dolog lis, akkor is, ha magánúton folyik. A keresztény sohasem csak önmagának olvas a Bibliából, hanem egyben mindig másoknak és másokkal is. Az Egyház megbízásából olvassa, bibliaolvasása az igeistentisztelet töredékes alakja. Ennek az egyházi, 10
