Szolgálat 38. (1978)
Az egyház szava - Isten országának terjedése az egyházatyáknál
a földről, hagyd el a földieket, vedd a megjövendölt galamb ezüstös szárnyait (Zs. 67,14), vedd az isteni Nap fényétől ragyogó szárnyakat, repülj fel aranyos fényben, hogy végre megnyugodjál az ilyen hatalmas ágak közt, minden hurokból végkép kiszabadulva, mert ily hatalmas repüléssel ily nyugodt helyre találtál. (Keresztény Remekírók 13,90—93) Szent Patrik püspök (385 k. — 461) Confessio-jából (Cap. 14—16.) Szüntelen hálát adok Istenemnek, aki megkísértetésem napján megőrzött a hűségben, úgyhogy ma bizalommal ajánlhatom fel neki az áldozatot, élő áldozatul telkemet Uramnak, Krisztusnak, aki minden szorongattatásomban megtartott. Elmondhatom: Ki vagyok én, Uram, vagy mi a hivatásom, hogy ennyire befödöztél istenségeddel? hogy ma állandóan ujjongjak a népek között, és magasztaljam nevedett mindenütt, nemcsak a kedvező dolgokért, hanem a viszontagságokban is; hogy ami csak velem történik, akár jó, akár rossz, egyenlőképpen fogadjam, és mindig hálát adjak Istennek, aki megmutatta nekem, hogyan higgyek benne, a kétségbevonhatatlan, vég nélküli Istenben, és meghallgatott; hogy én, a tudatlan, a végső időkben merészkedhettem hozzáfogni ehhez a szent és csodálatos munkához, utánozva azokat, akikről az Úr már régen előre megmondotta, hogy hirdetni fogják Evangéliumát, „bizonyságul minden népnek.“ Honnét áradt belém ez a bölcsesség, amely nem volt bennem, hisz sem napjaim számát nem ismertem, sem Istenről nem tudtam? Honnét utána ez a nagy-nagy üdvösséget hozó ajándék, hogy Istent megismertem, megszerettem, úgyannyira, hogy elhagyjam hazámat, szüléimét, és eljöjjek az Evangéliumot hirdetni Írország népének, elviseljem a hitetlenek gyalázását, megvetést és sok üldözést tűrjek el utamon, egészen a bilincsekig, és szerény tehetségemet mások hasznára fordítsam? És ha méltó tennék rá, kész vagyok életemet is késlekedés nélkül, boldogan adni az ő nevéért, s annak szolgálatára akarom használni mindhalálig, ha az Úr megengedi. Mert igen nagy adósa vagyok Istennek, aki ekkora kegyelmet adott nekem, hogy általam szülessenek annyian újjá benne, és utána a tökéletességre jussanak; meg hogy mindenütt papokat küldjenek ehhez az imént megtért néphez, amelyet Isten a föld határairól hívott meg, a próféták által adott régi ígérete szerint: „Népek jönnek hozzád a föld határairól, és azt mondják: Hamis bálványokat készítettek atyáink, nincs semmi hasznuk." És másutt: „A népek világosságául rendeltetek, hogy üdvösségük légy a föld határáig." Várni akarok tehát annak ígéretére, aki soha meg nem csal, ahogy az Evangéliumban megígéri: „Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepszenek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal", amint hisszük, hogy a hívők az egész világból fognak származni. 61 .
