Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Fáy Dávid indián misszionárius

Többszöri kérelmét utasította vissza a rendi vezetőség Rómából, már csak azért is, mert az osztrák—magyar provinciának nem voltak missziós területei a tengeren túl, de főképp gyenge fizikumára való hivatkozással. P. Retz Ferenc római generálisnak nem tetszettek missziós tervei, tudván tudományos és ta­nári képességéről és nemesi származásáról, amely az otthoni, különösen a fel­vidéki körökben szép eredménnyel biztatott. Először is kitörölték a nevét abból a névsorból, amelyet a paraguayi provincia prokurátora, Orosz László állított össze. Másik két levelére is nemleges választ kapott. Közben a harmadik pró­baévre Besztercebányára helyezték át, majd a kassai főiskola katedrájára ke­rült mint a héber és káld nyelv tanára. A mindig szerény és eredményeivel sohasem dicsekvő szerzetes kissé kellemetlenül érezte sokszor magát volt tanárai sorában, mikor a bölcseleti és hittudományi nyilvános vitatkozásokon is szerepet kellett vállalnia. A tanításon kívül még a tábori lelkész tisztét is betöltötte, és mindenfelé prédikációkat, lelkigyakorlatokat, nagyböjti beszéde­ket és előadásokat tartott. Katonai kórházak, börtönök és a gyóntatószék is várták szolgálatait. Sokoldalú tevékenysége is mutatja szellemi és lelki rá­termettségét és munkaszeretetét. Végre 1752. máj. 13-án mégis megérkezett a generális levele, amelyben megengedi Fáynak, hogy tengeren túli misszióba mehessen. P. Kaylinget ren­delték melléje. Még abban a hónapban elindultak Kassáról, nem is tudva még, melyik misszióba mennek. Kayling nagy részletességgel írja le az emődi kas­télyban összegyűlt nagy családtól való megható búcsúzást. Útjuk az akkori viszonyokhoz képest is viszontagságos volt, Budán, Velencén keresztül Geno­váig, ahonnan egy igen veszélyes, rozoga hajón megtett tengeri út után jutot­tak Lisszabonba, a tengeren túli missziókba menők indulási helyére. Sokáig kellett várniuk hajóra. Hosszú beszámolót írt onnan édesanyjának.3 Részletesen leírja útjukat, a veszélyeket, a Gondviselés jóságát, a portugál fővárost és kikötőjét, „melyhez hasonló nagyságú nincs Európában“. Nem tetszett neki a városban a sok piszok. Megtanult portugálul. Brazíliáról már sokat hallott és tanult. Elmondja anyjának, mi vár rájuk az új országban. Ebben a szép írású levélben annak az érzésének is kifejezést ad, hogy a földi életben nem látja többet édesanyját, aki még az útra is ellátta pénzzel és gondoskodásának je­leivel. Valóban Brazíliában megkapta két rendtársa levelét: értesítik az örven­detes eseményről, hogy édesanyja katolikus lett, és egyben haláláról is. Egyi­kük azt írja, hogy egy titkot akar elárulni neki: édesanyja léleikben már jóval halála előtt katolikus volt. Lisszabonból való bonyolult elindulásukról és a tengeri út nehézségeiről legjobb forrás magának Fáynak a levele. Maranhaoba való megérkezésük után írta, még magán viseli a tengeri út fáradalmait. Negyven hajó indult el 1753 jón. 1-én a régi portugál felfedezők: Vasco da Gama és Pedro Alvarez Cabral indulásához sokban hasonló szertartások mellett. A búcsúzás utáni nap a ki­rály és udvartartása még egyszer kilovagolt a Tajo folyó torkolatához közel fekvő belémi emlékkápolnához (most toronyhoz), amelyet a nagy portugál fel­47

Next

/
Oldalképek
Tartalom