Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Evangelizálás a fejlődő népeknél (Szerkesztőség)

Január 6-án ünnepeltük itt Intézetünk, a ferences misszionárius nővérek száz éves jubileumát. Árvaházunkban van 75 gyermek, árvák és szegények. Többnek nincs hely, pedig mindennap jönnek sokan. A bölcsődében van 39 kis „csokoládé“, amint mi itt nevezzük őket, a szüleiknek nem kellett kis lelkek. Nagyon nehéz beszerezni nekik a napi táplálékot, mert minden nagyon drága, különösen a kicsinyeknek a cukor és a tej. De vannak jó szülők, akik elfogadnak örökbe kicsinyeket, így aztán jönnek és mennek. Többen közülük kapnak egy útlevelet, és elrepülnek az örök hazába.

Itt mi már nem vasárnap tartjuk a munkaszünetet, hanem pénteken. De a katolikusoknak vasárnap reggel 6—11 óráig munkaszünetet adnak, és délután ismét 3—7-ig, így tehát mindenkinek van alkalma szentmisére menni. Ez szép tőlük. Amikor kihirdették az új rendet, a mohamedán tanítónők kérdezték a mi nővérünket, hogy mit szól ehhez a változáshoz. Azt felelte nekik: Minekünk katolikusoknak mindegy, mert Jézus Krisztus pénteken halt meg, és vasárnap föltámadt, ezt az egész világ tudja. Ezt a feleletet ők nem várták.

Nem tudok elég hálát adni a jó Istennek, hogy 78 évemmel, az ötvenediket töltve a misszióban, még mindig a számomra kiszabott munka mellett állok, és segítek, ahol tudok. Igaz, néha fáradt vagyok, de boldog, nincs panaszom semmire. (Gratulálunk a szép jubileumhoz! Szerk.)

(Mária Györgyike nővér, St. Catherine’s Convent, Aziz Bhatti Road, Rawalpindi, W. Pakistan)

2) A hitoktatás, lelki nevelés mélyrehatóbb és maradandóbb, ha bele van ágyazva a nevelés teljes egységébe. Azért voltak a középkorban a kolostori, káptalani iskolák, ezért a mai missziók sokszor oly súlyos anyagi és személyi áldozata iskoláik fenntartására. S bár a gyors társadalmi változások nem egy missziós vidéken kívánják meg az eddigi rend átvizsgálását (pl. inkább elemi iskolákra vagy közép- és felsőfokú nevelésre érdemes-e fektetni a hangsúlyt; fontosabb-e közvetlen lelkipásztorkodásba küldeni a fiatal misszionáriusokat, vagy a már meglevő iskolai nevelést erősíteni stb.), tagadhatatlan, hogy pl. az afrikai kereszténység rohamos fejlődését 80 %-ban elemi iskoláinak köszönheti (Bühlmann i.m.). S a II. vatikáni zsinat állítása: „A katolikus iskola megtartja rendkívüli jelentőségét a mai viszonyok között is“ (GE 8) — lényeges szempont éppen a fejlődő országok missziós munkájánál, ahoi a keresztény hit és a nemzeti kultúra szerves felépítése születendőben van.

1905-ben születtem Budapesten. Művészettörténeti szakon végeztem az egyetemen. Jártam Lővenben, Perugíában, a Sorbonne-on. Hivatásom a ferencesek felé irányított. Doktori értekezésemet az aacheni magyar kápolna történetéről írtam 1931-ben. Szeptemberben beléptem a grottaf erratái ferences missziós nővérek noviciátusába. Rómában az általános titkárság pedagógiai szakosztályán főképp a misszióba induló nővérek pedagógiai felkészítése volt a feladatom. Ez alatt nem jutott időm szaktárgyam művelésére. A háború után végre sikerült missziós célomat elérni, amikor az indiai Madrasban rendünk megalapította a Stella Maris (Tenger Csillaga) kollégiumot: 1948 márciusában érkeztem Indiába. Ottani 30 éves munkásságom eredménye dióhéjban: kifejlesztettem a kollégium és a madrasi egyetem művészettörténeti oktatási rendszerét, .egészen a doktorátusig. India egyik legjobb egyeteme ez. Elsősorban India és Európa művészettörténetét, majd India történetét tanítottam. Szegények voltunk, nem volt semmink. Mindent nekünk kellett előteremteni. Először egyetlenegy európai művészettörténeti kézikönyvünk volt: ebből tanítottam, és a hallgatók ebből ta25