Szolgálat 38. (1978)
Tanulmányok - Josef Neuner: Mit jelent az örömhír a fejlődő országoknak?
Josef Neuner (India) MIT JELENT AZ ÖRÖMHÍR A FEJLŐDÓ ORSZÁGOKNAK? Azelőtt az örömhír, az evangélium jelentősége igen világos volt. Xavéri Szent Ferenc arról írt leveleiben Indiából, hogy mennyire szeretne elmenni a párizsi egyetemre, és ott fülébe kiáltani az idejüket haszontalanul elfecsérlő tanároknak és hallgatóknak: hány ember megy örökre tönkre csak azért, mert senki sem hirdeti nekik az örömhírt! Az evangéliumot azért kellett hirdetni, hogy az embereket megóvjuk a kárhozattól. Ma is tudja az egyház, hogy hirdetnie kell a örömhírt, de a megokolás nem olyan egyszerű többé. Sok minden megváltozott, sokan elbizonytalanodtak. A Zsinat azt tanította, hogy olyan emberek, akik önhibájukon kívül nem hallottak Jézus Krisztus üdvözítő üzenetéről, Isten kegyelméből üdvözölhetnek, ha követik lelkiismeretűket (LG 16). Látóhatárunk így kitágult. Isten kegyelme és szeretete nem fér el az egyház birodalmában, hanem minden időben, minden nép között, minden kultúrában jelen van és hatékony. Akkor hát mit jelent ma az örömhír hirdetése? Más kultúrák és vallások embereinek nem a maguk módján kelbe megtalálótok üdvösségüket? A Zsinat továbbá nyomatékkai beszélt a vallásszabadságról: Senkit se akadályozzanak vallásának gyakorlásában, senkit se kényszerítsenek, helytelen módon ne befolyásoljanak, hogy megváltoztassa vallását. Ez a tanítás ugyan egyáltalán nem új, de ma mégis jobban behatolt tudatunkba. Érzékünk finomabb lett más emberek élete iránt. Mi jogon avatkozom bele az életébe, személyiségének körébe? Az embertárs iránti tisztelethez tartozik az is, hogy vallásának személyes birodalmát érintetlenül hagyjam. Hogyan hirdethetek akkor neki egy új, idegen vallást? Az örömhír hirdetésének színtere: a világ is megváltozott. A gyarmati korszaknak vége. Ázsia és Afrika népei politikailag függetlenek lettek, és tovább törekszenek a gazdasági és kulturális függetlenség felé is. A gyámkodás minden formája iránt allergikusak. így a misszionálás sokak szemében a kolonializ- mus régső alakjának látszik. Amikor a nyugat más világrészek népeire rákényszeríti a maga vallását, nem szellemi fölényét igyekszik-e ezzel biztosítani? Látszólag megerősíti ezt a gyanút, hogy a múltban vallás és kultúra messzemenően összekeveredett: pl. az indiai keresztények a Krisztusba vetett hittel együtt gyakran nyugati életformákat is fölvettek, portugál neveket kaptak, elidegenedtek a bennszülött kultúrától. Sokan a kereszténységre térést a nép- közösség elárulásának fogják fel. Mit jelent tehát a keresztény üzenet hirdetése olyan népek között, amelyek tudatára ébredtek vallási és kulturális hagyományaiknak, és a kereszténységet, mint népüktől idegen vallást, elvetik? Mindez arra kényszerít bennünket, hogy ma újra átgondoljuk az örömhír jelentőségét a fejlődő országok számára. Helyesebben talán így mondanánk: 12
