Szolgálat 37. (1978)
Eszmék és események - Hithirdetés a vadon élő törzsek között (Salvius testvér)
Neked meg közben mászni kell a síkos, csúszós fal mentén fölfelé, a piciny fénypont felé, amely valahol elérhetetlen messzeségben pislog, — és mindig újra visszacsúszol az undorító, sötét anyagba, az áthatolhatatlan iszapba .. . Soká, nagyon soká tart, mire mintha tágulna a tér, mintha áttetszőbbé válna az iszap. Kezded sejteni, hogy a mélységben, az iszap alatt van még valami — és ezt meg kell találnod, föl kell fedezned. Lassan, lassan fölfedezed, hogy lent a verem mélyén, a valaha elérhetetlennek tartott mélységben, lakik valaki. Hogy minden keresésed arra 'irányul, minden találásod benne összpontosul. Nem ismered fel tisztán. Csak sejted. A mindinkább áttetsző anyagon, léted lényegén át fölismered életed Értelmét, Okát. Fölismered, hogy Ö az, aki a vermet belülről és felülről átvilágítja, a sötét és áthatolhatatlan anyagot áttetszővé teszi. Aki felszínre segített a gödör mélységéből. A pusztaság határtalan. Térülbetsz-fordulhatsz, járhatsz, amerre akarsz. Van hely, és határok nem állnak eléd. A pusztában világos van. Az ég kék. Nappal meleg van. Néha a hőség tikkasztó. Megéhezel, megszomjazol, — nincs, ami éhségedet, szomjadat olthatná. A tikkasztó hőség néha csalóka délibábot varázsol eléd. A pusztában is van éjszaka, sötétség. Dideregsz a fagyos levegőn. Sötét van, — de a csillagok ragyognak — vagy pislákolnak — de bizalmat árasztanak. Szemed követi útjukat, és tudod, hogy nemsokára véget ér az éjszaka, és megint fölkel a nap. És kezdődik minden újból: hőség és fagy, éhség és szomjúság, fény és sötétség, éjjel és nappal . . . ... de a felhőoszlop és a tűzoszlop ott jár előtted szüntelenül — a nappal tikkasztó hőségében és az éjszaka kegyetlen hidegében egyaránt. „Én vagyok, Aki vagyok érettetek, veletek" — mindenütt. Giny Kranenburg HITHIRDETÉS A VADON ÉLŐ TURZSEK IKÖZÜTT Amikor 1933-ban az első öt misszionárius megérkezett erre a vidékre, vadon élő nagy törzseket találtak itt a Wahy folyó mentén, akik még soha fehér embert nem láttak. A törzsek akkoriban állandó háborúban éltek egymással. Lándzsákkal, nyilakkal harcoltak, akárcsak Árpád apánk a honfoglalás idején. Ezeknek kezdtük hirdetni a megváltás örök igéit: „A Nagy Szellem küldöttei vagyunk, és az örök életet hirdetjük." Ez a beszéd mindenkinek tetszett, mivel hitük szerint a szellemek irányítják egész életüket. Miután megtanultuk a nyelvüket, könnyebb és közvetlenebb lett az érintkezés. Első volt egy kórház felépítése, amit aztán későbbi csoportban érkező kedvesnővérek vettek gondozásba. Addig a betegápolás csak a varázslók dolga volt. Eleinte persze nagyon kevés volt a bizalom, de miután a betegek kezdtek meggyógyulni és nem haltak meg, a helyzet javult. A férfiakat is kezdték becipelni nyilakkal a testükben. Ezeket Is kikezeltük, és így a misszionáriusoknak rövidesen hírnevük lett a betegápolás terén. A munka itt a nők dolga volt, amolyan rabszolgasorsban éltek, mindenben alávetve a férfi őfelségének. Legnehezebb volt a férfiakat munkára szoktatni, mert ez sehogy 79
