Szolgálat 37. (1978)

Eszmék és események - A katolikus papok cölibátusának kérdéséhez (J. Ratzinger)

és föllendülésekkel, esőben és napsütésben, mint ahogy az érlelődé® folyamata lényegesen magával hozza. Ezért olyan fontos, mit mondanak el vagy mit hallgatnak el ezzel a témával kapcsolatban az Egyházban. Mert ez beleépül az egyes ember „karizmájába“, amely egyházi és nem természetes jelenség, — egyházi, mert a Lélek felé az Egyház közösségében van utunk, és a Lélek az Egyház közösségén át közli magát velünk. És minthogy így van, azért cafattá beszélhetjük a fiataloknak a cölibátusba vetett bizalmát, — és akkor ez nem azt bizonyítja, hogy nincs „karizmájuk“, hanem azt, hogy eltorlaszoltuk a karizma útját. Nem azért van ma kevesebb „hivatás", mint az Un nemzedékében meg az enyémben, mert Isten kevésbé törődik az Egyházzal, vagy valami más elgondolása van a számára, hanem azért, mert az Egyház elfáradt, és nem engedi be őt. Hogyan döntsön egy fiatalember a cölibátus eszkatológikus kalandja mellett, ha maga az Egyház is mintha nem tudná, akarja-e még ezt? A döntés drámájában minden szónak megvan a súlya, és nagyon is könnyen megeshet, hogy éppen egy olyan pillanatban húzzuk ki a talajt valakinek a lába alól, amely végleg dönt az igen vagy nem, a kitartás ereje vagy a meghátrálás erőtlensége felől.

Végül pedig azt sem értem, amikor cikkében — mintha a torgaui cikkelyeket olvasná az ember — az a vélemény csendül föl: a világ olyan rossz lett, hogy a cölibátusnak már nem lehet benne igazi helye. Természetesen ma sok tekintetben összehasonlíthatatlanul nehezebb a helyzet, mint ötven éve. De az a szexuális elvadulás, amely termékeivel minden utcasarkon nyakonönti az embereket, a házasságnak éppen olyan ellensége, mint a cölibátusnak. Az a benyomásom, hogy ön a házasságot túlságosan a „remedium conoupiscentiae“ (a vágy orvossága) szempontjából tárgyalja, pedig az legföljebb egy csücske. A házasságot is csak a mai „légkörrel“ ellenkezve lehet élni. És az az elképzelés, amelybe az egyháziak olykor ringatják magukat: csak a házasságba kell menekülni, és minden problémának vége, — éppúgy félreismeri a mának az irányát, mint a házasság belső igényét, amelynek legerősebb támasza és igenlése éppen a cölibátus útján járók bátorsága és türelme.

Végül: természetesen előfordul elhibázott cölibátus és kedvezőtlen lélektani hatások olyan esetekben, amikor hamis elgondolással vállalták. De abból se csináljunk titkot, hogy a házasság sem mentes semmiképpen hasonló veszélyektől. És a negatívumokon túl ne feledkezzünk meg arról sem, mennyi érett és nagy személyiség nőtt fel a katolikus Egyház papságának iskolájában. Ha ezek nem lettek volna, akkor mi mindannyian sem találtunk volna rá ennek a korszerűtlen és éppen azért olyan korszerű kalandnak az útjára.

Végezetül még egyszer hangsúlyozom: megértem nemes és tárgyilagos felszólalását. De mégis fontosnak tartottam kimutatni: ma sem csak a korlátoltság és aggályosság szól a cölibátus mellett, hanem olyan súlyos értékek, amelyek nem véletlenül élték túl a századokat.

Szíves üdvözlettel és a legjobb kívánságokkal készséges híve az Úrban.

Joseph Ratzinger bíborosérsek

75