Szolgálat 37. (1978)
Eszmék és események - A katolikus papok cölibátusának kérdéséhez (J. Ratzinger)
formál belőlük, amelyben titokteljes módon jelen van az egész Egyház. Jelen van, és egyre inkább érezteti <is magát: nemcsak az Ige és az áldozás asztaláról való közös részesedésben, hanem a feleletek közös mondásában, az üdvözlések megválaszolásában, a kölcsönös béke-köszöntésben, a szíveket összemelegítő közös éneklésben, de még a közös keresztvetésekben, felállásokban és leülésekben, sőt éppen a nagyszámú jelenlévő látásában is. A pápa ajánlja, hogy csökkentsük a gyér látogatottságú misék számát. Ne fosszuk meg híveinket a sokakkal való együttlét egyháztudatra nevelő erejétől! Csökkentsük a mise klerikális jellegét is! Főként a fiatalokat bosszantja, ha állandóan csak a pap hangja hallatszik. Minden olvasmányt más valaki olvasson! Állítsunk az emelvényre széphangú külön zsoltárénekest! Az Egyetemes könyörgés imaszándékait akár két hang is olvashatja: egy férfi és egy nő felváltva. Az ilyesmi némi gondot ád, de megéri. Egy-egy gyakorlati lépés annak tudatosítására, hogy mi együtt alkotjuk az Egyházat, és tevékeny tagjaivá kell lennünk. Medvigy Mihály A KATOLIKUS PAPOK CÖLIBÁTUSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ Richard Egenter professzor a „Stimmen der Zeit“ c. folyóirat 1977 szeptemberi számában egy cikket tett közzé a cölibátus fakultatívvá tétele érdekében. Ezt megküldte Ratzinger bíborosnak. Érseke nyílt levélben válaszolt a folyóirat novemberi füzetében. Miután megköszönte a küldeményt és a tanulmány tárgyilagos hangvételét, a következőkben alapozza meg a saját ellentétes véleményét: Mindenekelőtt csodálkozom, hogy ön is azt a régi érvelést veszi elő, amely szerint a „kötelező cölibátus“ megszüntetése annál inkább teret biztosítana a világi papok önkéntes cölibátusának. Ezt a kérdést a felvilágosodás kiadósán és világos eredménnyel tisztázta, mint P. Picard legfrissebb könyvében leírja. Érdemes elolvasni ezt a monográfiát: Cölibátusvita a felvilágosodás korának katolikus Németországában (Düsseldorf 1975). Picard a következő eredményre jut: „Az eddigi történelmi tapasztalat nem támogatja azt a nézetet, hogy a világban élő papok cölibátusát részlegesen kell megvalósítani. A kérdés így még mindig úgy hangzanék, mint 150 évvel ezelőtt: Lehet-e a tetszőleges cölibátus átmeneti megoldásnál több?“ (382) Különben már a reformáció kikísérletezte ezt a kérdést: itt sem bizonyult lehetségesnek, hogy az intézményes gyökér nélküli cölibátust életképessé tegyék. Egyébként érdekes, mennyire hasonlítottak az akkori érvek a mostaniakhoz, és milyen kevés hitelt adhatunk látszólag biztos történelmi jóslatoknak, (gy pl. a torgaui cikkelyekben a következő, mai korelemzésekre emlékeztető mondat áll: „Jól látjuk, mennyi jó származik ebből, és attól kell tartanunk, hogy ha továbbra is megtiltják a házasságot, még rosszabb lesz, mert a világ annál gyöngébb, minél tovább tart.“ Melanchton a CA XXII-ben így érvel: „A jövőben pap- és plébánoshiány lesz, ha a házasságnak ez a kemény tilalma még tovább tart.“ A megújult egyház, 73
