Szolgálat 37. (1978)

Eszmék és események - Liturgia és katekézis (Medvigy Mihály)

hírének jelentőségét, másrészt pedig a hitoktatás — „katekézis" — azok között, akik legalább a keresztség révén már az Egyházhoz tartozónak vallják magukat. Az 1977 szeptember 30-ára összehívott püspöki szinódus tárgysorozatán is a katekézis problémái szerepeltek.

Hitoktatást minden életkornak!

Napjainkban, amikor ennyire tisztán látjuk a hitoktatás fontosságát, nem szabad azzal ámítanunk magunkat, hogy a gyermekek hitoktatásának biztosításával megtettük a magunkét. A gyermek felfogóképességéhez mért hitoktatás, bármennyire is súlyos kötelessége a szülőknek, és lehetővé tételéért bármily szívósan fáradozik a Szentszék és minden helyi főpásztor, legalább annyit árt, mint amennyit használ, ha nem folytatódik egyre magasabb szinten, a serdülő fiatalság és a nagykorú hívek szellemi igényeihez és problémaérzékéhez alkalmazkodva. A gyerekes köntösbe öltöztetett vallási ismeretekből, ha módszeresen tovább nem fejlesztjük őket, kinőhet az ember, mint ahogy kinövi kisgyerekkorának cipőjét-ruháját. A kinőtt ruhaneműt az ember eldobja magától, vagy — ha egy boldogabb életszakasznak kijáró visszavágyódással kedves emléknek tekinti is — nem viseli tovább. Van ugyan, hála Istennek, számos olyan ember, aki hűségesen őrzi a gyermekkorában elsajátított vallásosságot, mert úgy találja, hogy neki így is jó. Aligha jó azonban másokra való tekintettel. A perszeverálódott gyerekkori gondolkodás és cselekvésmód nem toboroz. Hiányzik belőle az érdeklődést és rokonszenvet keltő vonzóerő.

A gyermekkori hitoktatás ezenkívül is szükségképp hiányos marad. Hogy egyebet ne említsünk, gondoljunk csak arra, hogy mily sok keresztény tudja ma is elsorolni a mózesi tízparancsolatot, és ugyanekkor mennyire lámpával kell keresnünk azokat a híveinket, akik ugyanígy el tudják mondani a jézusi nyolc boldogságot, noha már az újszövetség korában élünk. Csakhogy a tíz- parancsolatot könnyű akár gyermeki szinten is megtanítanunk, míg a nyolc boldogság megértéséhez a meglett ember lelki érettsége szükséges.

Fontos tudnunk, hogy a keresztény múltban volt már egy korszak, amikor az Egyháznak kisebbségi sorsban és közömbös vagy éppen ellenséges környezetben kellett élnie, de ugyanakkor jól megoldotta a felnőttek hitoktatásának feladatát. Tiszteletet ébresztő, nagy toborzóerejű keresztény nemzedéket tudott nevelni. Ez a történelmi korszak a keresztény ókor volt, hitoktatásának módszere és kerete pedig a liturgia. Gyermekek keresztelése akkortájt ritkaságszámba ment, a felnőtt „keresztények“ túlnyomó része pedig nem is volt megkeresztelve, hanem hosszú éveken át csak készült rá. A hit és erkölcs oktatása a keresztségi készület szertartásaival egybekapcsolva folyt, a továbbképzést pedig a vasárnapról vasárnapra ismétlődő miseliturgia adta meg. Ez akkor olyannyira elégnek bizonyult, hogy sem gyerek-hitoktatást, sem teológiai papképzést nem ismertek.

Maga VI. Pál pápa hangsúlyozta 1977-ben az észak-francia püspökökhöz intézett szózatában a liturgia adta lehetőségeket a hitre nevelés terén. Ezeket

70