Szolgálat 37. (1978)
Tanulmányok - Lukács László: A tanúság igéjével
Akkor igaz a szavunk, ha megfelel gondolatunknak, tehát őszinte meggyőződésből fakad: ha felnyitjuk az embert embertől elválasztó sorompókat, és megindul az eszmecsere. Ha lezárjuk bensőnket, el kell akadnia szavunknak is. Aki lezárt bensővel tovább beszél, az csak fecseg vagy hazudozik. (Legszemélyesebb kapcsolatainkban persze nemcsak eszmét cserélünk egymással, hanem szívünket-lelkünket is: ilyenkor annyira feltártan egyesül a két ember, hogy beszélgetésükben minden szó szegényesnek bizonyul: együtt-csöndjük a legcsodálatosabb párbeszéd.) Szavunk igazságának azonban van egy mélyebb feltétele is: gondolatunk is feleljen meg a valóságnak. A tévedés, bármilyen jóhiszemű is, végeredményben éppúgy meghamisítja a szót, mint a szándékos becsapás. A köznapi érintkezés beszédjéből fontosságával és ünnepélyességével kiemelkedik a tanúskodás külön is hitelesített vallomástétele. A rendes jogi gyakorlatban is a tanúknak többnyire esküvel kell hitelesíteniük vallomásukat. A történelem során azonban nem egyszer előfordult az is, hogy kínvallatásnak vetették alá őket. A tanúk tehát saját személyüknek vagy a számukra legszentebb hatalomnak, Istennek tekintélyével szavatolják szavuk igazvoltát. A vértanúk azok, akik még a halált is készek voltak elvállalni szavuk igazáért. Tanúságtételük az ember legnagyobb teljesítményei közé tartozik: csak az ember képes önként és tudatosan mindenét kockáztatni, sót feláldozni, hitéért, hazájáért, elveiért vagy más emberekért. A halál önkéntes elvállalása azonban önmagában még nem igazolja egy állítás igazságát. A tanúságtétel csak akkor hiteles, ha a vállalt áldozat arányban van az áldozat céljával. Kis ügyekre csak kis gondot szabad fordítani, nagy áldozatot hozni csak nagy dolgokért érdemes. Akik apróságokon képesek véres vitákba bocsátkozni, semmiségekért mindent odadobni, azok nincsenek tisztában a dolgoknak vagy az életnek az értékével. Voltak olyan történelmi korszakok és lehetnek olyan emberi életszakaszok, amikor a halál semmiségnek tűnik. Hányán játszották el könnyelműen a maguk vagy mások életét: Keresztelő János fejének egy leány tánca volt az ára, sok öngyilkos jelentéktelen kudarcokon nekikeseredve dobná el az életét, hányán könnyelmű fogadásból választanák a halált. Lehet meghalni téves eszmékért is. De csak az igazra lehet igazi tanú az ember. A halálos áldozatvállalást csak az értékes élet igazolhatja. Az igazi tanúvallomást csak életre és halálra lehet vállalni, mélyen belegyökerezve a valóságba. Első pillantásra úgy gondolhatjuk, hogy a hazugság csak mások beszédjében okozhat gondot. A sajátunkéban nem, hiszen mi magunk mindenképpen tudjuk, hogy mit is gondolunk: akkor is, ha az igazat mondjuk, akkor is, ha nem. Valójában pedig elsősorban saját önkéntelen hazugságainkon kellene fönnakadnunk. Saját szavaink még inkább próbára, igazolásra szorulnak, mint másokéi. Vajon nem felelőtlen vagy fellengzős szólamokat röppen2 17
