Szolgálat 36. (1977)

Eszmék és események - „Gyümölcseikről ismeritek meg őket“ (Mt 7,16) (Ábri Gyula)

kihallgatáson fogad. Azzal végzi, hogy Isten kezét látja ebben a műben, és meghív, hogy vigyem el ezt a szellemet anglikán csoportok közé. Ma az egész Egyesült Királyságban él és fejlődik az anglikánok között a focolarini mozgalom. Svájcban élénken működik sok református körében. Időközben ismeretség és barátság születik a taizéi priorral és az Egyházak Világtanácsának néhány személyiségével. Észak-Amerikában, ahol a mozgalom 1960 óta van jelen, sok különböző hitvallású keresztény osztozik szellemünkben, 1967. jún. 13-án a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Athenagorász vár. Általa születik meg és fejlődik ki a focolare-mozgalom az ortodoxok között, főleg a Közel-Keleten.

De a világon különféle vallások vannak. A mozgalom hatalmas terjedése szemtől szembe hoz más hitek vallóival. Könnyű a párbeszéd a nemes és annyit kínzott zsidó néppel. Hiszen a kinyilatkoztatás egy része közös kincsünk. Hálásak vagyunk nekik, hogy nekünk adták Jézust, aki zsidó volt, az apostolokat: ők is zsidók voltak. És Mária is. A muzulmánokban csodáljuk a vallás szívós szeretetét. Ázsiában a buddhistákkal érintkezünk. — A párbeszéd, amelyet a mozgalom tagjai mindezekkel a másvallású testvérekkel kezdeményeznek, nem szavakból áll. Úgy szeretjük őket, amilyenek, érdekel minden, ami rájuk vonatkozik, tehát vallási életük is. Ök is viszontszeretnek minket, és így sokszor igen népes összejövetelek jönnek létre, ahol mindenki a leginkább egyesítő igazságokat keresi, hogy együtt éljük őket.

íme, ez minden. VI. Pál, amikor 24 000 fiatalunkat látta a szentévben a Szent Péter téren, ezt mondta: „Új világ születik.“ Igen, így tapasztaltam: a mi művünk és Isten egyéb művei által feltűnés nélkül, zajtalanul születőben van a szeretet világa. Nagyon sok meglepetésben lesz holnap részünk.

„GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET“ . . . (Mt 7,16)

A Szentírás az emberről beszél. Az ő életéről. De sokszor, amikor fülünkbe hangzik szava, úgy tűnik, mintha nem a mi mai életünkről szólna, hanem a távoli múlt vagy a távoli jövő hangja szólna hozzánk. A japán szentírás eddig, a katolikus és protestáns fordítás egyaránt, az ilyen prófétai meglátást mint „ábrándozás“-^ álomlátást vagy szellemlátást fordította le. Pedig mint a zsol- táros is mondja: „mikor egy álomból felébredünk, már elmúlt az álom, s amit ott láttunk, már nem gondolunk vele“ (Zsolt 73,20). A próféta szava ellenben felébreszt bennünket, s már nem ábrándozunk, hanem amit ő lát, mi is látjuk: ez a valóság, nem pedig az, amit mi látunk. A hit szeme feltárja a valóságot.

Az ember gondolatai a múltban járnak. Nemcsak az öregeké, hanem a fiataloké is. A Szentírás szava hív minket, hogy arra figyeljünk, ami most és itt történik velünk. De ez nem történik magától, anélkül, hogy mi ne vennénk benne részt. Ugyan mennyiben érezzük, hogy mi is felelősek vagyunk? A sors nem dolgozik nélkülünk. Mindenki részes ebben. Mint ember. Mindenféle társadalmi s egyéb különbség nélkül.

83