Szolgálat 36. (1977)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Prohászka lelke és lelkisége
lút erőkkel dolgozó tényezőhöz úgy kell járulnom, mint akin ő majd segít, akiben ő majd teremt, ó majd pótol. Fiat, Fiat!“ Ha a római germanikus lelkigyakorlatos feljegyzéseit olvassuk, látjuk, hogy kezdettől fogva erre törekedett: teljes odaadás Istennek. „Én kész vagyok mindenre Istenért. Odaadom, ha kell életemet ..." (1878. febr. 2) „Én egészen a jó Jézusnak áldoztam föl életemet, halálomat: egészen rendelkezésére állok. Mit adhatnék ez isteni kisdednek? Ó Jézusom, tied akarok lenni!“ (1879. febr. 2) „Érted kívánok valamit tenni Jézus, mert tied vagyok, teremtményed, szolgád, gyermeked, és e szív, e lélek, e szemek, e kezek a tied, neked élek, neked Jézus!“ (1880.okt. 19). 1881. okt. 30-án, pappászentelése napján ezeket jegyzi fel: „Va 7—10-ig pappá szenteltettem. Jézus, csókolom lábaidat földre terülve, csókolom kezeidet, e szentelt kezeket; szívemben áradozik a boldogság, szemeim könnyekben úsznak, lelkem megszűnik magának élni, mert szeret: szívem tágul. Ó, hű barátom, kebleden pihenek; ne folyjanak e percek ... ne múljék az idő; hisz boldogabbat nem lelek, hisz magamnak ez utolsó kedves örömöm. Az isteni kegyelem ékesítse lelkemet és őrizze meg szívemet a szent szeretetben. Trinitá dei Monti áldott emlékű hely, meghajlott az ég és lenézett a mennyei udvar. Nem akarok pihenni, aludni, nehogy elmulasszam az időt“. Ez az „amor sanctus“ csendül ki Prohászka későbbi naplójegyzeteiből is, egészen az Élő vizek forrása és az Élet kenyere misztikájáig, amikor — az utolsó években — már nem ír naplót, mert mindent elmond magáról is ezekben az elmélkedésekben. Egész lelkét kiönti, „sugározza“ a lelkiséget, amikor másoknak lelki tanítást ad. Az élet „delelőjén" — püspökszentelése előtti lelkigyakorlatán — írt jegyzetei sejteni engedik azt, hogy Prohászka életében voltak elsötétülések, keserves küzdelmek, csalódások és megtorpanások is. Nem sasszárnyú ívelés volt ez a pálya. Ha visszapillantunk és előre, a naplójegyzetek alapján megsejthetjük ezeket a vívódásokat. Prohászka igen érzékeny lélek, hajlamos a magányosságra is. Főleg a szépség iránt fogékony a lelke. Ezt már jelzi a germanikus egyik, 1882-ből való feljegyzése (máj. 23): „Albanoban voltunk P. Rektor, spirituális és P. Schneider kíséretében. Mily fölséges nap, oly forró, mint a marmói bor, oly kellemes, mint a sötétkék tó tekintete, oly vidám, mint a lebegő pacsirta éneke. Ott a tó fölött van egy kis keresztút, háttal a tóhoz; ott ültünk és gondoltunk az örök szépségre; és érte elhagyjuk ezt a sok szépséget is, és még szebbet“. De később tapasztalnia kell az élet rútságát; a szemlélődő szárnyaló beleütközik a sok szennybe, a valóság iszonyattal tölti el a szépségre szomjas lelket. A világháború alatt gyomrával is baj van, nem tud aludni. Talán ez is fokozza pesszimizmusát, amelyet a háború iszonyata kelt benne (1915. márc. 1). Ezenkívül érzi az öregedés jeleit; 1915. okt. 20-án ezt jegyzi fel: „Ismét születésnap és elöregedésem határköve. Megyünk tovább; nem akarom, hogy az 52
