Szolgálat 36. (1977)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Prohászka lelke és lelkisége
Szabó Ferenc: PROHÁSZKA LELKE ÉS LELKISÉGE Ez a rövid tanulmány Prohászka életművének legbensőbb birodalmára szeretne rányitni. Schütz Antal, Prohászka összegyűjtött Munkái 25 kötetének kiadója „Prohászka pályája“ c. tanulmányában bemutatta „Magyarország apostolának és tanítómesterének“ személyiségét és munkásságát: Sík Sándor tanulmánya [Gárdonyi, Ady, Prohászka, Bp. 1929) mellett a mai napig ez a legátfogóbb írás Prohászka Ottokárról. Az utóbbi években megjelent ugyan néhány tanulmány a volt székesfehérvári püspökről,’ de még mindig adósa a magyar katolicizmus Prohászkának egy alapos, tárgyilagos monográfiával. Halálának 50. évfordulója alkalmából vessünk egy pillantást Prohászka „lelkére és lelkiségére“, arra a belső világra, ahonnan egész művét, apostoli tevékenységét és „összegyűjtött munkáit“ is megérthetjük.2 Aki ezt a „legbensőbb réteget“ elhanyagolja, szükségképpen részleges, következésképp csonka és torz képet nyújt Prohászkáról. *** Prohászka Ottokár „lelkiségét“, és még inkább „lelki tanítását“ csak úgy világíthatjuk meg, ha előbb leikébe próbálunk behatolni. A „lélek“ szót itt nem filozófiai-antropológiai értelemben vesszük: nem a testből és lélekből álló emberi kompozitum egyik princípiumát értjük rajta (ma, különböző szellemtörténeti tényezők folytán, egyébként is nagyon gyanúsan tekintenek arra, aki túlságosan szétválasztja a testet és a lelket), hanem a keresztény misztika nyelvhasználatát követjük. Szent Ágostontól a Szent-Viktoriakon, Bonaventurán, a rajnavidéki misztikusokon (Eckehart, Tauler, Suso) keresztül a bencés Blo- siusig (Louis de Blois, 1500—1566), sőt Avilai Szent Terézig és Keresztes Szent Jánosig húzódik az a megszakítatlan hagyomány, amely az Isten és az ember misztikus kapcsolatát (főleg imaéletét) elemezve kidolgozta a lélek struktúrájáról szóló teológiát. Az „apex mentis“, vagyis a lélek csúcsa vagy mélye az a „hely“, ahol Isten lakást vesz, ahol az ember Istennel találkozik („interior intimo meo“, Ágoston), az a képesség, amellyel Istent megismerjük és amely az Isten látására is képessé tesz bennünket. Természetesen nem racionális ismeretről van szó: ezt a bensőséges találkozást a szeretet kíséri, izzítja. Pascallal és Prohászkával „szívnek“ is nevezhetjük. Az ember azért lehet Isten partnere, mert „imago Dei“, isten képmása. Prohászka ismerte és átélte ezt a misztikus hagyományt: erről tanúskodnak naplójegyzetei (főleg a Soliloquia két kötetére hivatkozunk tanulmányunkban), de általában elmélkedései, nevezetesen az Élő vizek forrása, amely halála előtt egy évvel készült el3, továbbá a posztumusz Élet kenyere. 1905. december 14-én, püspökszentelése előtti lelkigyakorlatán írt naplójegyzetei az érett, szellemileg és lelkileg szinte a teljesség birtokában levő, 50
