Szolgálat 36. (1977)

„Én vagyok az út“ (Jn 14,6)

szó eljárás alapjában véve a legerkölcstelenebb volt: Isten szavának elvetéséhez vezetett.

A jelenlegi változások között sok emberben felmerül a kérdés: melyik a helyes út? erkölcsileg mi a helyes és mi a rossz? Hasonló helyzetekben kétségtelenül az a legfontosabb, hogy az erkölcsi élet alapelveit ismét szem elé állítsuk, jelentésüket elmélyítsük, s ezzel a magunk részéről is hozzájáruljunk a fölvetett kérdések megoldásához. Számunk ilyen értelemben kíván segítséget nyújtani a körülöttünk hullámzó erkölcsi zűrzavar kiútjának megtalálásához. Nem a konkrét kérdések megoldását sorakoztatjuk fel. Nemcsak mert ennek se vége, se hossza nem lenne, és mert egyénileg szinte minden eset más és más. Hanem mert az a meggyőződésünk, hogy az erkölcs terén a keresztény elvek tisztázása, újraélése ad erőt és világosságot, hogy a napi életben megtaláljuk az igaz utat.

Az Aubert professzor könyvéből vett fejezet rámutat, hogy a keresztény erkölcsi élet az ember teljes latba vetését követeli, hogy Krisztus hívására az elveszett emberből Isten gyermekét alakítsa ki. így lesz a keresztény a föld sója. Vass György kiemeli a szabadság szerepét az emberi kiteljesedésben. Rámutat, hogy a keresztény ember szabadsága elsősorban nem valamitől való függetlenséget jelent, hanem valami felé törés lehetőségét. Két személy, Isten és ember között játszódik le a szabadság dialektikája. Ez pedig, mint Nagy Ferenc szentírási cikke szemlélteti, Szent Pál szerint a kereszténynél az új ember megszületését jelenti. Csakhogy a keresztséggel kezdődő élet még nem megnyugvás, nem végleges állapot: mindig újrakezdést kíván a megtalált alapon.

Pápai Lajos és Rácz Imre tanulmánya a keresztény erkölcstan fejlődésének lehetőségére és szükségességére mutat rá. Az első inkább az erre vonatkozó általános elveket adja, míg a második egy konkrét téren: a nemi erkölcs annyira életbe vágó területén állítja elénk a II. Vatikáni Zsinat alapvető pontjait, s ugyanakkor ismerteti a humán tudományok felfogását, — bár ezeket nem mindenben lehet követni. Végül Szabó Ferenc a Prohászka-jubileum alkalmából igyekszik behatolni a kereszténység e nagy modern és magyar példaképének lelkiségébe.

Az erkölcsi élet azonban elsősorban konkrét cselekedetekben, s nem pusztán elvek ismeretében vagy elmélyítésében áll. Az út közvetlen világító lámpásaként Isten a lelkiismeretet gyújtotta fel szívünkben. Newman „levele“ márkásán világítja meg az egyéni lelkiismeret szuveréni- tását. De hogy ez „nevére méltó“ legyen, ahhoz helyesen kell kialakítani, — ezt domborítja ki a kanadai püspökök körlevele. A Szentíráshoz, a hagyományhoz, a magisztériumhoz való igazodáson kívül „hűségesen kapcsolatban kell maradnia Urával egész életében. Különösén személyes imája és az Egyház imája révén“. Csak így lesz Krisztus igazi út számára.

4